Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

Az ázsiai diktatúra orosz nagykövete szerint potenciálisan „sok lehetőség” van a gazdasági együttműködésre Észak-Korea és az ukrajnai Donbasz régió között.

Észak-koreai munkaerőt küldhetnek a Donbasz újjáépítésére, mondta Oroszország észak-koreai nagykövete, aki szerint az ENSZ-szankciók ellenére „sok lehetőség” van a gazdasági együttműködésre – írja a The Guardian.
A lap Alekszandr Matszegorára, az észak-koreai orosz nagykövetre hivatkozik, aki elmondta: észak-koreai munkások segíthetnek a háborúban megrongálódott infrastruktúra újjáépítésében a „Donyecki” és „Luhanszki Népköztársaságokban”. A nagykövet úgy véli, az ENSZ-szankciók ellenére potenciálisan „sok lehetőség” van a gazdasági együttműködésre Észak-Korea és az ukrajnai Donbasz régió között.

„A jól képzett képzett és szorgalmas koreai munkások, akik a legnehezebb körülmények között is képesek dolgozni, segíthetnének nekünk a szociális, infrastrukturális és ipari létesítményeink helyreállításában” – jelentette ki Matszegora. Mindezt
Egyébként erre válaszul az ukrán kormány megszakította a diplomáciai kapcsolatokat Észak-Koreával, és azzal vádolta Phenjant, hogy aláássa Ukrajna területi integritását.
Az ukrán külügyminiszter, Dmitro Kuleba szerint Oroszország lépése jól mutatja, hogy Moszkvának
– fogalmazott.
Nyitókép: MTI/AP