A hosszú távú stratégiára kell összpontosítania a NATO-nak Madridban

„Mielőtt háborút indított, Vlagyimir Putyin orosz elnök úgy vélte, a NATO-szövetségesek túlságosan megosztottak és gyengék ahhoz, hogy hatékonyan reagáljanak az ukrajnai invázióra – tévedett. Ehelyett a NATO és a Nyugat gyorsan reagált, súlyos szankciókat vezetett be, felfegyverezte Ukrajnát, és megerősítette a katonai egységeit a szövetség keleti részén.  

Ma a NATO erősebb és egységesebb, mint a hidegháború óta eltelt évtizedekben volt. De mit hoz a jövő?

A legfőbb kérdés az e heti madridi NATO-csúcson az, hogy a NATO vajon fenn tudja-e tartani az eddigi egységét, és hatékonyan képes lesz-e szembenézni azzal a kihívással, amit az orosz agresszió Ukrajna, valamint az euro-atlanti biztonság számára jelent. 

Míg az idei év első két csúcstalálkozón a szövetség az egységét tudta felmutatni az orosz agressziójával szemben, addig a harmadikon már a hosszú távú célokra kell összpontosítani. Madridban a NATO vezetőinek három kiemelten fontos kérdést kell megválaszolniuk. Pontosan mi az a fenyegetés, amellyel a NATO-nak szembe kell néznie? Hogyan kíván védekezni a veszéllyel szemben? Kik lesznek a szövetség új tagjai?

Oroszország ismét a fő veszélyforrás. Agressziója nemcsak a nemzetközi jogot és a hidegháború után, Moszkva által is aláírt számos biztonsági kötelezettséget sérti, hanem arra is emlékezteti a NATO-tagokat, hogy az ellenük indított katonai támadás továbbra is egy reális veszélyforrás. 

Sok tagállam, különösen az Oroszországhoz legközelebb található NATO-tagok, azt akarják, hogy a katonai szövetség kizárólag erre a fenyegetésre összpontosítson, míg mások ragaszkodnak a szélesebb perspektívához. Az új Stratégiai Koncepció, amelyet a vezetők Madridban fogadnak majd el, valószínűleg a NATO „360 fokos megközelítését” foglalja majd magába, ezzel hangsúlyozva, hogy szövetséget bármilyen irányból érkező fenyegetéssel szemben meg kell védeni. A koncepcióban pedig szerepelhet Kína azon veszélyforrások között, amelyek miatt van okunk az aggodalomra.

Mindez felveti a kérdést, hogy mégis mi legyen a prioritás. Megengedheti-e magának a NATO, hogy egyszerre összpontosítson több fenyegetésre – Oroszországra keleten, a terrorizmusra és instabilitásra délen, Észak-Koreára nyugaton és Kínára minden irányból? A szövetség korlátozott katonai erővel rendelkezik, és évekbe telhet, mire a katonai kiadások ígért emelése valósággá válik. Minden fenyegetésre összpontosítani pedig szükségszerűen azt jelenti, hogy egyikre sem készülünk fel maximálisan.

Ennek megfelelően a szövetségnek egyelőre az Oroszország elleni küzdelemre kell koncentrálnia. Annak ellenére, hogy Oroszország hadseregét komoly veszteségek érték, a NATO területe – nem utolsósorban a balti országok – továbbra is kitett és Putyin célkeresztjében van. A katonai támadásokkal szembeni védelem biztosítását azonnali prioritásként kell kezelni.”