Stoltenberg: A NATO jóval 300 ezer fő fölé emeli a kiemelt készültségben tartott erőit

2022. június 27. 15:06

A NATO főtitkára arra számít, hogy a tagállamok egységesen úgy ítélik meg: Oroszország a legjelentősebb és legközvetlenebb fenyegetés a szövetségesek biztonságára.

2022. június 27. 15:06
null

A NATO jóval 300 ezer főre emeli a legmagasabb szintű készültségben tartott katonai erőinek létszámát, hogy kezelni tudja az Oroszország által jelentett biztonsági kihívásokat – jelentette ki Jens Stoltenberg NATO-főtitkár hétfőn a szervezet tagországainak közelgő madridi csúcstalálkozója előtti brüsszeli sajtótájékoztatóján.

„Megerősítjük azt a képességünket is, hogy konfliktus esetén több előre telepített katonai felszereléssel tudjunk reagálni” – tette hozzá a főtitkár. Mint mondta, arra számít, hogy a NATO-tagországok egységesen úgy ítélik meg: Oroszország a legjelentősebb és legközvetlenebb fenyegetés a szövetségesek biztonságára, értékeire és a szabályokon alapuló nemzetközi rendre nézve.

(MTI)

(Fotó: Jens Stoltenberg NATO-főtitkár beszédet mond a NATO kétnapos brüsszeli védelmi miniszteri ülés második napi tanácskozásán a védelmi szövetségi brüsszeli székházában 2022. június 16-án.MTI/EPA/Olivier Hoslet)

Összesen 23 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Gyzoltan
2022. június 27. 16:28
"Stoltenberg: A NATO jóval 300 ezer fő fölé emeli a kiemelt készültségben tartott erőit" Úgy 1-2 millióra emelve, az is 300 ezer fölöttinek tűnik... Szükség is lesz rá, mert csak idő kérdése, és Európa népei fellázadnak a zsidó vezetés, a zsidó uralom ellen... Talán nálunk is a TEK-et tovább kellene erősíteni...
Draco Paladin
2022. június 27. 16:25
A legnagyobb veszély a világ biztonságára, az emberi butaság, kiválóan bizonyítják mindezt a fentebb megszólaló fideszes bolsinyuggerek.
Ildikó99
2022. június 27. 16:17
A NATO nak nem kell háborút kezdeményezni akkor nem lesz háború! Megsúgom Kínának 3 millió katonája van csak!
szandrarabo
2022. június 27. 16:16
Köszönjük, remélem nem kerül sor ezen erők bevetésére!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!