Hét év elteltével még mindig csak a szíriaiak egyharmada integrálódott teljes mértékben a munkaerőpiacra. Kétharmada a szociális ellátásoktól függ. Nőtt az erőszakos bűnözés, a szexuális bűncselekmények, a kábítószer-kereskedelem, vagy éppen szíriai fiatalok zsinagógák ellen próbálnak támadásokat elkövetni. Ez nem jó végeredmény, és sokkal jobb lett volna más országokkal összehangoltan fellépni. A helyi döntéseket nem egyeztették a szomszédos országokkal, csak az osztrák kancellárral beszélt. Merkel teljesen figyelmen kívül hagyta a közvéleményt olyan országokban, mint Magyarország vagy a balkáni országok. És amikor Magyarország lezárta a balkáni útvonalat a menekültek előtt, Merkel még kritizálta is a döntést, de végül ez mentette meg, mert egy még nagyobb migránsáradatot nem élt volna túl.
Merkel tehát gyakorlatilag dühös volt más országokra, akik helyesen cselekedtek,
amikor azt mondták, hogy „meg kell állítanunk ezt”, és jelzést kell küldeni nekik, hogy „nem mindenki jöhet a menekültek milliói közül”, pedig e nélkül ő sem maradt volt a helyén.
Azt mondta, érzelmi döntést hozott. Ez azért érdekes, mert él Merkelről a kép, hogy nagyon hideg, számító vezető. Miért hozott érzelmi döntéseket egyes kritikus pillanatokban?
Ez a nagy, nagy rejtély: miért tette ezt, miért hozta meg ezt az érzelmi döntést? És van egy fejezet a könyvben, ahol nyomon követtük az oda vezető eseményeket. És volt néhány pont, amit azonosítani tudunk, például amikor találkozott egy szír menekült lánnyal. Aztán az előtte lévő hónapokban hideg, érzelemmentes, rideg szívű, kemény politikusként mutatták be a sajtóban, aki nem mutat együttérzést a menekültek szenvedései iránt. És nagy nyomást gyakorolt a baloldali média, a baloldali mozgalmak, a civil szervezetek, és így tovább. Hirtelen megjelent ez az új kifejezés, a „befogadó kultúra”. És valószínűleg azt gondolta, hogy „a közvéleménynek megfelelően fogok cselekedni”.