Konstruktívnak nevezte Hoszein Amirabdollahián iráni külügyminiszter Oroszország szerepét az iráni atomalku felélesztését célzó bécsi tárgyalásokon kedden, orosz hivatali partnerével, Szergej Lavrovval folytatott telefonos egyeztetésén – jelentette az IRNA iráni állami hírügynökség szerdán.
Teherán továbbra is az Irán elleni szankciók feloldását tartja a legfontosabbaknak,
ennek érdekében szorosan együttműködik Moszkvával és más partnereivel – szögezte le az iráni tárcavezető, egyúttal ismét azt hangoztatta, hogy hazája kész a megállapodásra, amely szerinte csupán a nyugati delegációk miatt késlekedik. A maga részéről Lavrov leszögezte: Moszkva kiállt az atomalku felélesztése mellett, illetve támogatja „a törvénytelen szankciók” feloldását, és egyetértett az iráni féllel abban, hogy az egyeztetéseket fel kell gyorsítani.