Trump nem működik együtt a Capitolium ostromát vizsgáló bizottsággal

2021. december 24. 08:15

Donald Trump a legfelsőbb bírósághoz fordult, hogy megakadályozza iratok átadását a Capitolium ostromát vizsgálóbizottságnak.

2021. december 24. 08:15
null

A konzervatív többségű bírói testületnek most arról kell döntenie, hogy a volt elnöknek joga van-e az elnöki előjogokra hivatkozva megtagadni az adminisztrációja idején keletkezett feljegyzések átadását, felülbírálva ezzel Joe Biden hivatalban lévő elnök erre vonatkozó engedélyét. Trump korábban sikertelenül próbálkozott az alsóbb fokú törvényszékeken azzal, hogy elejét vegye a testület által igényelt dokumentumok továbbadásának a nemzeti irattárból.

Elnökségének feljegyzéseiről van szó, olyan látogatási listákról, naplókról, beszédvázlatokról, felvett telefonbeszélgetésekről, valamint az elnök és tanácsadói közti írásos üzenetváltásokról,

amelyek betekintést nyújthatnak a január 6-i erőszakos eseményekbe, illetve a volt elnök ezekben játszott esetleges szerepébe. Trump az elnöki előjogok elvére hivatkozva tagadja meg az együttműködést a bizottsággal. Az elnök ennek az elvnek az értelmében megtagadhatja bizonyos információk átadását a kongresszusnak, illetve a bíróságoknak.    

Egy szövetségi bíróság azonban nemrég elutasította Trump keresetét

A törvényszék megállapította: a korábbi elnöknek nincs kereseti alapja arra, hogy megtámadja a hivatalban lévő Joe Biden elnök iratok átadására vonatkozó döntését.    

A Fehér Ház már közölte, hogy Joe Biden nem él az elnöki előjogokkal,

és nem fogja útját állni a szükséges dokumentumok átadásának a kongresszusi bizottság számára, mert szerinte ez szolgálja a legjobban az amerikai nemzet érdekeit.    

Az amerikai törvényhozás épületét január 6-án ostromolták meg, köztük Trump hívei is, az akkori elnök beszédét követően. A Capitoliumban a szenátus éppen a demokrata párti Joe Biden győzelmét hozó novemberi elnökválasztás eredményeit készült hitelesíteni. Az összecsapásokban öten életüket vesztették, köztük egy rendőr. Trump ellen alkotmányos vádeljárást indítottak az ügyben, de végül felmentették. A Capitolium ostromával összefüggésben eddig több mint 570 embert vettek őrizetbe, és 650 esetben indult büntetőeljárás az amerikai igazságügyi minisztérium szerint.

(MTI)

Fotó:  Saul LOEB / AFP

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Forgalmazó
2021. december 25. 00:55
biden USA legnagyobb csalója!!
Isten jobb keze
2021. december 24. 13:25
Akkor elkell tartóztatni a G..be!
llnnhegyi
2021. december 24. 13:23
Biden! A csalásokra vonatkozó összes dokumentumot az internetre!
Rugo
2021. december 24. 12:30
A Capitolium ostromát a titkosszolgálatok és a Demokrata Párt szervezte. Nancy Pelosi az egyik főbűnös.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!