Észak-Korea katonai erejének megmutatására készül

2021. szeptember 07. 11:04

Észak-Korea újabb katonai parádéra készül, amelyre akár már a héten sor kerülhet – közölte a dél-koreai hadsereg kedden.

2021. szeptember 07. 11:04
null

Kim Dzsun Rak, a dél-koreai vezérkar egyik szóvivője elmondta, hogy az előkészületeket Szöul és Washington is figyelemmel követi. A katonai parádékon szokták bemutatni a legújabb haditechnikai fejlesztéseket, amelyek így a nemzetközi kapcsolatokra is hatással lehetnek. A dél-koreai médiának nyilatkozó források szerint az ünnepségre legkorábban csütörtökön, Észak-Korea alapításának 73. évfordulóján kerülhet sor. Egy másik lehetséges időpont október 10. Hetvenhat éve ezen a napon alapították meg az országot vezető Munkapárt központi bizottságát. Phenjan rendszerint a nemzeti ünnepeket használja katonai erejének demonstrálására.    

Szeptember elején az észak-koreai helyzetet nyomon követő 38 North hírportál műholdfelvételeken megfigyelt csapatmozgásokra hivatkozva szintén arról számolt be, hogy Észak-Korea katonai parádéra készülhet.    

A phenjani vezetés legutóbb januárban szervezett hasonló eseményt. Azt megelőzően 2020 októberében ismertetett egy éjszakai bemutatón különféle hatósugarú ballisztikus rakétákat, amelyek közül néhány nukleáris töltettel is felszerelhető. Észak-Koreát nemzetközi szankciókkal sújtották nukleáris programja miatt. Az észak-koreai nukleáris leszerelésről szóló tárgyalások megfeneklettek Kim Dzsong Un észak-koreai vezető és Donald Trump akkori amerikai elnök 2019-es vietnami csúcstalálkozója után, ahol nem sikerült áttörést elérni. Kim egy idei pártkongresszuson bejelentette, hogy országa továbbra is a nukleáris elrettentés útját fogja járni, és új fegyvereket, köztük új interkontinentális ballisztikus rakétákat fejleszt.

(MTI)

Fotó: South Korea OUT / REPUBLIC OF KOREA OUT/ AFP PHOTO/KCNA VIA KNS

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Palika1955
2021. szeptember 07. 14:35
Észak Koreának, az orbánhoz hasonló dagadt diktátornak egy éhező hadserege van. Ezeket mutogatja rendszeresen a háborús kardcsörtető. Amíg South Korea egy virágzó, gazdag és eredményes demokrácia, addig Észak egy despota diktatúra, ahol még a hajviseletet is előírják a polgároknak. Észak Koreát már megalakulása óta ugyanaz a KIM család uralja, mint ma. Ezt az észak koreaiak már megszokták és nekik természetes. Orbán egy hasonló családi pereputtyot ültetett az emberek nyakába, alaposan nyakonöntve korlátlan személyi kultusszal. Egyiknek sem jósolunk sok időt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!