Az amerikai jobboldal csodálattal tekint Magyarországra

A kaliforniai Claremont Institute nemrégiben az amerikai életmód sajátosságainak feltárásába fogott. Mi áll ennek a hátterében?

Alapvetően szeretnénk megvédeni az amerikai életmódot. Hogy miért is van szükség erre, ahhoz elég, ha megnézzük, milyen helyzetben vannak jelenleg azok, akik támogatják a hagyományos amerikai életmódot. Az látható, hogy

Ide sorolhatók az egyetemek, a közoktatás, a szövetségi közigazgatás, a sajtó nagy része, a technológiai vállalatok, az 500 leggazdagabb vállalat, valamint a titkosszolgálat egy része. Ezen intézmények nagy hányada már két generáció óta balra sodródik, és mostanra ez az állapot megszilárdult. Komoly intézményi támogatottság híján a jobboldal szinten teljesen fegyvertelenül veszi fel a harcot.

Ugyanakkor a jobboldalon ott van a régmúltra visszatekintő Republikánus Párt…

Valóban, azt lehetne gondolni, hogy az előbb említett kedvezőtlen körülmények dacára az egyetlen hely, ahol az amerikai életmódot sikerrel meg lehet védeni az a jobboldali politikai párt. A Republikánus Párt azonban mégsem vállalja ezt fel. Nem népszerűsíti választói szükségleteit, kívánalmait és kéréseit. Ezt számos rendkívül fontos ügyben lehet látni, így például a bevándorlás terén is. Akik a Republikánus Pártra szavaznak túlnyomórészt jobbra helyezkednek el attól az elittől, amely képviseli őket. Donald Trump elnök ezeket az embereket képviselte, és ez az oka annak, hogy a Republikánus Párt nemcsak, hogy nem szerette, hanem gyakran szembehelyezkedett vele. A republikánus pártelitet különböző okok vezérlik: egyfelől félnek a baloldaltól, másfelől, bár ezt nyilvánosan tagadják, de morálisan egyetértenek a baloldallal, harmadrészt valamilyen módon hasznot húznak ebből a folyamatból, sőt néhányan közülük talán azt kívánják, hogy teljes mértékben a baloldal uralja az országot.

Ezek szerint az Egyesült Államok az értékek és világnézet terén élesen megosztott. Hogyan látja ezt a növekvő szakadékot?

Mikor az amerikai életmódról beszélünk, akkor elsősorban a köztársasági önkormányzást értjük alatta: azt a virtust és karaktert, amely ehhez szükséges, illetve emellett a törvény előtti egyenlőséget. A baloldal által felkarolt „identitáspolitika” ugyanakkor ennek éppen az ellenkezőjét hirdeti. Az „identitáspolitika” ugyanis azt vallja, hogy a társadalomban a marginalizált csoportok intellektuális és morális értelemben felsőbbrendűek az őket elnyomókhoz képest. Az amerikai kontextusban az elnyomók a fehér emberek, mint ahogy ezt a baloldal nyíltan hirdeti is.

A marginalizált csoportok olvasatukban több joggal, több méltósággal, nagyobb befolyással kell rendelkezzenek, mint az úgynevezett elnyomók, akiket könyörtelenül meg kell alázni és alá kell vetni. Ezen kívül ezeket a csoportokat nem szabad az őket elnyomó civilizáció erkölcsi vagy szellemi szabályai, mércéi szerint megítélni. Éppen ezért követelik például az egyetemi felvételi eljárások, a munkahelyi felvétel és elbocsátás vagy a rendészet terén érvényesülő szabályok eltörlését. A győzelemtől és bosszúvágytól megrészegülve néhányan az amerikai baloldalon észre sem veszik, hogy a meghirdetett tételeik az ipar, a tudomány és mindenfajta politikai rend lerombolásához vezetnek. Mások viszont pontosan látják, és üdvözlik mindezt.

Milyen értékek, elvek vagy alkotmányos jogok tartoznak szervesen a hagyományos amerikai életmódhoz?

A család például fontos része ennek.

A magukat önkormányzó polgárok közössége csak az apák nevelésének köszönhetően alakulhat ki. Az apák szükségesek ahhoz, hogy formálják és irányítsák a fiatalok erős szenvedélyeit, hogy elejét vegyék olyan bizarr karakterek kifejlődésének, akiket a pimasz akaratosság és gyenge instabilitás egyvelege jellemez. Ez egy ősi tanulság. Valódi családok és valódi tekintély szükséges a gyermekek felett – nem hamis, „papírcsaládok”. A feminizmus a modernitás terméke. A Nyugat családproblémáit nem lehet megoldani csekélyke jogszabálymódosításokkal, mint ahogyan a legtöbb konzervatív reméli. Nőies nők és férfias férfiak szükségesek ahhoz, hogy bármilyen civilizáció fennmaradhasson. A késői liberális társadalmak ennek éppen az ellenkezőjét termelik ki.

A véleménynyilvánítási szabadság egy másik fontos feltétele az önkormányzás megóvásának. Ugyanakkor

Ez legfeljebb a szabadságnak egy olyan vulgáris változata, amit a ’60-as évekből örököltünk. E jog elismerésének valódi oka az, hogy képesek legyünk közpolitikai kérdéseket megvitatni, megérteni és meggyőzni egymást. A véleménynyilvánítás szabadsága a polgárok karakterét bontakoztatja ki, amelynél fogva nyitottá válnak a meggyőzésre, és képesek másokat meggyőzni. Az ezzel ellenkező felfogás hajlamos erőszakhoz folyamodni, amelynél fogva az emberek az akaratukat rákényszerítik a másikra. Világszerte számos országban efféle karakter a meghatározó. Az Egyesült Államokat is egyre nagyobb teret nyer ez a felfogás.

Európa legtöbb alkotmányával szemben az Egyesült Államok alkotmánya biztosítja a fegyverviseléshez való jogot. Miről árulkodik ez az ország karakterét illetően?

A többi ország félreérti, hogy a fegyverviseléshez való jog hogyan és mennyire kapcsolódik Amerikához. Emiatt néha gúnyolódnak rajtunk. Ugyanakkor ez az alapvető jog jelent garanciát arra, hogy a polgárok értik, hogy jogaik, szabadságuk és tulajdonuk védelme végső soron a saját kezükben van. Ez a tudat mindig bennük él. Ennek köszönhetően Amerika bizonyos mértékig elkerüli a lágyságot, a gyengeséget, az apátiát, és a naiv optimizmust. Természetesen a polgárok támaszkodnak a rendőrségre, ugyanakkor a hatóságokat övező egészséges bizalmatlanság él bennük, tudva, hogy a történelem folyamán előfordult már a politikai hatalom árulása és jogtiprása. Ráadásul a fegyverviseléshez való jog elrettenti a leendő zsarnokokat attól a szándékuktól, hogy csorbítsák az emberek szabadságát és jogait, ugyanis az ellenállás túlságosan sokba kerülhet. A problémát persze az jelenti, hogy azok,

és ezért a jogkorlátozások alternatív, puhább útjait keresi.

Az Ön által említett megosztottságot hogyan tükrözi Amerika földrajzi térképe? 

Igen, ez bizonyos mértékig igaz. Persze nem szabad rózsaszínben látni a helyzetet, a vidéki Amerika bizonyos értelemben rossza bőrben van. A kábítószerhasználat, az elhízás és más bajok növekednek. Ugyanakkor az igaz, hogy a vidéki Amerikát még nem fertőzte meg teljesen a nagyvárosok korrupciója és mániái. A nagyvárosok által kitermelt optikai csalódásokkal szemben

Látja a természetből fakadó normákat, mint például a férfiasságot és nőiséget, amely az absztrakt és naivan optimista nagyvárosi elme előtt már elhomályosul. A vidék gyakran valódi képességekkel és szakmákkal rendelkezik, amelyek így közvetlenebb módon kapcsolódnak valamely erényhez, miközben a városok tele vannak csaló és hamis szakmákkal. A vidékiek gyakran bíznak egymásban, mint polgártársakban, míg a nagyvárosokban a névtelenség, a fösvénység és a hiúság uralkodik. Bizonyos mértékig még mindig a vidékiek formálják a nemzet hazafias, szorgalmas és férfias magját.

David Goodheart megfogalmazása szerint szakadást láthatunk a „valahol” és a „bárhol” típusú emberek között. Ön szerint mi ennek az ellentétnek a jelentősége?

Nekem is tetszik ez a megfogalmazás. Az Európai Unió nevű projektnek az a célja, hogy mindenkiből „bárhol” típusú embert faragjon. Vagyis nem szabad a szülőföldhöz, a közösségekhez, illetve nemzethez kötődni. Ezen elgondolás mögött az áll, hogy mihelyst az embereknek nem lesz többé hagyományos kötődésük, lojalitásuk, akkor már nem fognak irigykedni, nem válnak fanatikussá, ami erőszakba torkollik. Az európai projektnek ezért le kell rombolni a lojalitást, annak a helyébe kell lépnie a szórakoztatáson, propagandán és gazdasági struktúrákon keresztül, hogy megakadályozza az újabb világháború kirobbanását. Úgy képzelik, hogy ha nincsenek országok, akkor nincsenek háborúk sem. Az újdonsült „kozmopolita lények”, a „világpolgárok” pedig valamiféle viseltes erkölcsiség szerint élnek, és az „emberiségért” köteleződnek el. Minthogy azonban valójában senki sem képes így élni, ezért a „világpolgárok” valójában a fokozatosan bővülő jólétre, a szórakozásra és a hiúságuk kielégítésére törekednek. Emberi mivoltuk egésze ebben oldódik fel. Sajnálatos módon ez bizonytalan és boldogtalan lelkeket termel, akik folyamatos gyógykezelésre szorulnak. És ezzel még nincs vége. Dosztojevszkij világosan látta, hogy az ilyen élet fenntarthatatlan és végső soron az a vágy uralkodik el rajta, hogy az önbecsülés jegyében végső soron másokban is kárt tegyen. Számos jelenkori politikai mozgalomnak ilyen céljai vannak.

Véleményem szerint ez a korlátlan projekt a bukása fele halad, és a következő emberöltő során teljesen összeomolhat. Végső soron a nemzetek és a vallások kötnek össze bennünket az örökkévalósággal. Azt üzenik, hogy ha a magyar vagy, ha lengyel vagy, vagy bármi más nemzethez tartozol, akkor küldetésed van, kötelességeid vannak, és olyan hagyományos elveket kaptál az életben, amiket követned kell. Ezzel nem azt mondom, hogy régi, hagyományos nemzeti modellek hibamentesek vagy romlatlanok lennének. Megvannak a saját hibáik. Ugyanakkor

A nemzetek pedig ismét a civilizáció, a stabilitás és a méltóság fellegváraivá válnak.

Érdekes, hogy az európai integrációt hozta fel példaként, amelyen belül számos törésvonal húzódik. Ezek közül az egyik a „régi”, vagyis a keleti bővítést megelőző Európai Unió, és az újonnan csatlakozott közép-európai országok között rajzolódik ki. Hogyan látja ezt a törést tengerentúlról?

Úgy gondolom, hogy a közép-európai országok, így Lengyelország és Magyarország értelmisége pontosan látja a kozmopolita projekt gyengeségeit, visszásságait, és úgy vélik, hogy egy nap össze fog dőlni. Pontosan nem tudják még mikor, de sejtik, hogy vége lesz, ráadásul szörnyű véget fog érni, különösen azért, amit a felelőtlen bevándorlási politikájukkal tettek egyes az országokban. Emellett úgy gondolkodnak, hogy a magyarok, a lengyelek és más közép-európai népek túl fogják élni.

Európa egyaránt zsugorodik a termékenységi ráta, a védelmi kiadások és a világgazdaságban betöltött szerepe alapján. Mi ennek az oka álláspontja szerint?

Az Európai Unió projektje a nemzeti hovatartozás és a nemzeti önmeghatározás alól akarja felszabadítani az embereket. Nem költ a védelemre, mert úgy gondolja, hogy el fogja törölni a háborúkat, legalábbis a kontinensen. Bizonyos értelemben ez működött is. Olvasatában valamennyi nemzet „bárhol” típusú emberekből tevődik majd össze. Ez a morális felfogás igazolja a tömeges népvándorlás létjogosultságát is. A nemzeti különbözőségek nem számítanak, mert azt remélik, hogy majd mindannyian „gazdasági egységként” élnek együtt közösen keresve a megélhetést, az örömöt, és a szórakozást. Azt hiszem, hogy ez a felfogás kudarcnak bizonyult, amit jól mutatnak az asszimiláció nehézségei, a növekvő erőszak és gyűlölet. Ráadásul

Nem szeretik, sőt megvetik azt a helyi lakosságot, amelyik eszerint él. Az ő életmódjuk sok esetben erősebb, tartósabb, bátrabb, és erőszakosabb, mint a kozmopolita élet. Úgy vélem ezért, hogy ez az EU projekt egyre cudarabb idők elé néz. A projekt logikája kibontakozott, bizonyos kényszerűségekkel kénytelen szembesülni, amelyek leküzdéséhez a jelenlegi formájában már nem lesz ereje.

Milyen szerepe lehet a közép-európai felfogásnak azt követően, hogy az Egyesült Királyság távozott az EU-ból?

Úgy vélem, néhány közép-európai ország a saját példáján keresztül fogja megmutatni, hogy az elmúlt évtizedekben a helyes utat választotta.

Vajon csak egy kicsit váltak különbözővé azzal, hogy elfogadtak pár törvényt, vagy pedig hiteles és őszinte módon különböznek, mert egyre inkább a hagyományos utat követik lehántva magukról azokat az ellenséges doktrínákat, amelyek a többi EU tagország betegségeihez vezetnek. Ez természetesen még nyitott kérdés.

Hogyan látja mindebben a technológiai fejlődés szerepét?

A modernitás részét képezi a tudomány termelő erőinek szabadon engedése. Nemcsak az elméleti tudomány, hanem főképpen a technológia és annak ipari alkalmazása. A nyugat-európai országok, amelyekkel a közép-európaiak ideológiai vitában, versenyben állnak sajátos helyzetben vannak. Egyszerre vannak a csúcson és hanyatlanak. Csúcson vannak az ipari és tudományos kapacitásokat tekintve. Németország például erős, gazdag és dominál. Ilyen körülmények között a közép-európai országok a hatékonyság és innováció terén nehezen tudnak versenyezni. Közép-Európa két út előtt áll. Vagy kivárja, amíg Nyugat-Európa hanyatlik, ha ösztönei ezt sugallják. Vagy pedig olyan társadalmat próbál építeni, amely egyszerre versenyképes és hagyományőrző. Ez egy nagyon nehéz egyensúly.