Kilenc embert temetett maga alá egy ház Dél-Koreában

2021. június 09. 17:26

Legkevesebb kilencen életüket vesztették és nyolcan súlyosan megsérültek a dél-koreai Kvangdzsu városában szerdán, mert összedőlt egy ötemeletes épület, amelyben éppen bontási munkálatok folytak – közölte a helyi tűzoltóság.

2021. június 09. 17:26
null

A házomlás hirtelen következett be, az épület törmelékei a környező forgalmas utcára estek és maguk alá temettek egy ott parkoló buszt az utasaival.

A tűzvédelmi hatóság szóvivője szerint az áldozatok a busz utasai voltak. Az állami televízióban közölte, hogy az épület lebontásán dolgozó munkásokat még időben ki tudták menekíteni. Mint mondta, a munkások a nyomozóknak arról számoltak be, hogy a szerencsétlenség előtt még le tudtak zárni egy közeli utcát. Hozzátette: átkutatják a romokat, hogy nem rekedt-e senki a törmelék alatt.

A helyi sajtóban megjelent felvételeken látni lehetett, ahogy a törmelék rázuhan a buszra és hatalmas porfelhő lepi el az utcát.

A házomlást követően a mentőalakulatok hordágyakkal és feszítővasakkal felszerelkezett több tucat tagját lehetett látni, ahogy túlélők után kutatnak miközben a hattérben markológéppekkel próbálják elemelni az útból az utcára zuhant betontömböket és elferdült acélgerendákat. Egyelőre még nem világos, hogy mi okozhatta a szerencsétlenséget a dél-koreai fővárostól, Szöultól 270 kilométerre délnyugatra található városban.

(MTI)

Fotó: YONHAP / AFP

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Párhuzamos különvélemény
2021. június 09. 19:48
Donáth Anna ismét posztolt, hogy "Na, ugye, hogy mindig az egyházakkal van a baj!"
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!