Oroszországban is megjelent a vírus legpusztítóbb mutációja

2021. március 16. 12:18

Oroszországban kimutatták az új koronavírus dél-afrikai mutációját – közölte az orosz fogyasztóvédelmi felügyelet (Roszpotrebnadzor) kedden a honlapján.

2021. március 16. 12:18
null

A hatóság szerint a SARS-CoV-2 vírusnak a brit változathoz és két, a dél-afrikai mutációhoz tartozó 28 izolátumát sikerült kiszűrni. A vírus brazil változatát egyelőre nem mutatták ki a Roszpotrebnadzornak a kutatásba bevont 14 kutatóintézetében.    

Mihail Murasko egészégügyi miniszter az orosz parlamenti alsóház egészségügyi bizottságának kibővített ülésén bejelentette, hogy Oroszországban kedden bejegyeztek egy új tesztrendszert, amely mások mellett kimutatja a vírus brit mutációját is. A tárcavezető szerint Oroszországban példátlanul magas szintű a Covid-19 ellen kifejlesztett vakcinák minőségellenőrzése.

Közölte, hogy minden egyes ampullát többszörös kontrollnak vetnek alá.    

Oroszországban a kedden közzétett hivatalos adatok szerint az igazolt új fertőzöttek száma az elmúlt napon 9393-mal 4 409 438-ra emelkedett. A napi növekmény 0,21 százalék, az új esetek 10,9 százaléka tünetmentes. Az R-szám országosan 1,03, Moszkvában 1,26.    

Az aktív fertőzöttek száma 302 281-re csökkent, míg a halálos áldozatoké 443-mal 92 937-re nőtt, a felépülteké pedig 10 644-gyel 4 014 220-ra emelkedett.    

A járvány kezdete óta több mint 115,7 millió, az elmúlt napon pedig mintegy 214 ezer laboratóriumi tesztet végeztek el. Új koronavírusos fertőzés gyanújával 491 357 embert tartanak orvosi megfigyelés alatt.

(MTI)

Fotó: MTI/AP/Nardus Engelbrecht

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Highlander07
2021. március 16. 16:57
Amíg nem lesz állami karantén(kivéve a teherszállítást), addig minden mutáció eljut mindenhová.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!