Beidézték Donald Trumpot a Szenátus elé

2021. február 04. 21:04

Tanúvallomásra kérték Donald Trumpot az impeachment eljárás demokrata párti vezetői.

2021. február 04. 21:04
null

Tanúvallomásra kérték csütörtökön Donald Trumpot volt amerikai elnököt az ellene indítottalkotmányos felelősségrevonási eljárás (impeachment) demokrata párti felelősei. Az impeachment eljárás egyik megbízott demokrata vezetője levelet küldött Donald Trumpnak és ügyvédeinek, amelyben azt kéri, hogy a volt republikánus elnök a január 9-én esedékes szenátusi tárgyalás előtt, vagy közben tegyen tanúvallomást.

Levélben idézték be a volt elnököt

Jamie Raskin levelében arra hivatkozott, hogy Trump ügyvédei – kedden ismertetett állásfoglalásukban –

„Tekintettel arra, hogy vitatja ezeket a ténybeli állításokat, azért írok, hogy felkérjem Önt, hogy eskü alatt tegyen tanúvallomást, akár a szenátus vádemelésének tárgyalása előtt, akár annak során, a 2021. január 6-i tetteivel kapcsolatban” – fogalmazott Raskin.   

A jövő heti tárgyalás előtt felmerült, hogy tanúkat is beidéznek az eljárás során.

Ugyanakkor szakemberek szerint a demokraták és a republikánusok szenátorai is gyors tárgyalást sürgetnek, hogy a felsőház zavartalanul dolgozhasson az új kormányzat feladatain. Egyes vélemények szerint mindez nem változtatna a végeredményen, ugyanis a múlt héten a republikánus szenátorok elsöprő többsége világossá tette, hogy ellenzi a Donald Trump elleni alkotmányos vádeljárást. Ezt bizonyította az a január 26-i szavazás, amelynek során az 50 felsőházi republikánus képviselőből 45-en arra szavaztak, hogy a felelősségre vonási eljárás alkotmányellenes.  

Donald Trump ellen felkelés szítása a vád   

Donald Trump ellen lázadás szítása miatt emeltek vádat, a Capitolium január eleji megtámadása előtt tartott nagygyűlésen mondott, gyújtó hangú beszéde miatt, amely után hívei megrohamozták a törvényhozás épületét. A Capitolium elleni támadásban többen életüket vesztették, köztük egy rendőr is.    Amennyiben a felsőház elítélné a volt elnököt, elveszítheti a neki járó juttatásokat, és soha többet nem indulhat újra elnökválasztáson. A szenátusban azonban legalább 17 republikánus politikusnak is támogatnia kellene az elnök elítélését, mert a demokratáknak nincs meg ehhez a kellő többségük.

(MTI)

Fotó: MTI/EPA/Samuel Corum

Összesen 23 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ghostonyi
2021. február 05. 10:48
Na.... tehát akkor most kezdetét veszi Trump felnégyelése, amolyan liberális-demokratikus módon. R.I.P USA
Harangláb
2021. február 05. 09:44
Tanúként hallgatják meg az ellene indított ügyben?!?
rókabácsi
2021. február 05. 08:37
mocskos parasztvakítás! azt a beszédet mindenki hallotta! tehát ha az támadásra való bíztatásnak bizonyult? miért nem védték az épületet? kicsit hasonló a 2006.-os tv ostromához!
misi53
2021. február 05. 07:49
Megy érte a fekete autó .
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!