Egy elnökség az „impeachment” árnyékában

"Nem túlzó az állítás, miszerint Donald Trump rendhagyó elnökségét a kezdetektől egészen a végéig, sőt, úgy tűnik, hogy még azon túl is az impeachment árnyékolja be. A Vanity Fair 2016 decemberében megjelent írása arról adott hírt, hogy a demokraták már Donald Trump felelősségre vonása előtt egyengetik az utat. Elizabeth Warren többedmagával olyan törvényjavaslatot készített elő, amely összeférhetetlenségi szabályok kibővítésével ágyazott volna meg a még hivatalba sem lépett Donald Trump elleni impeachment eljárásnak. Egy évvel később pedig sikertelenül kezdeményeztek impeachment eljárást a Képviselőházban. Mindeközben színre lépett Robert Mueller különleges ügyész, aki a 2016-os elnökválasztásba történő lehetséges orosz beavatkozás miatt több éven keresztül folytatott vizsgálatot. Az eredménytelenségbe fulladó nyomozás ugyanakkor nem törte meg a demokraták lendületét. 2019 telén végül azért indították meg az impeachment eljárást, mert az elnök arra buzdította ukrán kollégáját, hogy indítson nyomozást riválisa, Joe Biden fia ellen. Nem egészen egy évvel a szenátusi felmentéssel zárult eljárást követően, és csak napokkal hivatali idejének lejártát megelőzően a Capitolium ostroma miatt a Képviselőház ismét impeachment eljárást kezdeményezett azt állítva, hogy az elnök lázadásra uszított. De vajon mi is az az impeachment, amely jóformán Donald Trump egész elnöki ciklusát körüllengte? Jogi karakterű büntetőeljárás vagy politikai jellegű bizalmatlansági indítvány? Társadalmi kohéziót teremt vagy a viszályt erősíti? Mit is jelent az alkotmányban szereplő „Treason, Bribery, or other high Crimes and Misdemeanors” kitétel? Ezek megértéséhez érdemes visszatekinteni az országalapítás korszakáig."

(...)

"Az impeachment intézménye „nyit ablakot” az amerikai államiság lényegére. Meglehetősen irónikus, hogy ezt az angolszász gyökerű és a hatalmi visszaélésekkel szemben védelmet nyújtó jogintézményt éppen a brit koronával szemben függetlenségi harcukat folytató amerikaiak karolták fel és fordították uralkodóik ellen. Ennek fényében a Függetlenségi Nyilatkozat olvasható úgy is, mint a brit uralkodónak címzett egyfajta impeachment."

(...)

"A történelmi példák ugyanakkor arra is rávilágítanak, hogy az elnökökkel szemben indított impeachment eljárások mögött mindig egy politikai válság vagy új államelméleti, alkotmányjogi gondolkodás megerősödése áll. Kevéssé ismert, de ebből a szempontból beszédes John Tyler elnök esete, akit 1842-ben kívántak felelősségre vonni. Ennek oka pedig az volt, hogy Tyler elnök a korábbi hagyományokkal szakítva az elnököt megillető vétót nemcsak alkotmányjogi, hanem közpolitikai – az adott esetben a déliek és északiak küzdelmét tükröző vámpolitikával összefüggő – megfontolások mentén is alkalmazta a Kongresszus jogalkotásával szemben. A Tyler-impeachment tétje az volt, vajon az elnököt megilleti-e, és ha igen, akkor milyen mértékben illeti meg a közpolitikák alakításának lehetősége. Ez a kérdés pedig Theodore Roosevelt és Woodrow Wilson elnökségei óta mind a mai napig meghatározó dilemmaként van jelen az amerikai alkotmányjogi diskurzusban. Andrew Johnson esete is tanulságos, aki az Abraham Lincoln elleni merényletet követően avanzsált elnökké. A vele szemben 1868-ban megindított impeachment formálisan azt rótta tehére, hogy hadügyi államtitkárát törvényt szegve menesztette hivatalából. Az ügy hátterében ugyanakkor sokkal inkább a polgárháborús konfliktus továbbélése érhető tetten. Johnson elnök ugyanis nem volt híve a déli államok erős szövetségi ellenőrzés mellett történő úgynevezett „újjáépítésének”, ami ugyanakkor a republikánus többségű Kongresszus prioritásai közé tartozott. Bár formális értelemben impeachment eljárás Richard Nixonnal szemben nem indult meg, ám a bukásához vezető Watergate botrány hátterében szintén egy mélyebb konfliktus áll. A ’72-es választás nagy tétje ugyanis az volt, hogy a Franklin D. Roosevelt, John F. Kennedy és Lyncon B. Johnson elnökök alatt megerősödő adminisztratív állam elleni fellépés volt. A Watergate botrány ennek vetett véget."

(...)

"Trump elnököt rendhagyó – vagy csak régi republikánus korokat idéző – politikai megközelítés jellemezte számos kérdésben, így például a külgazdaság és kereskedelem, a bevándorlás és a határvédelem, a bírósági politika és a szövetségi bürokrácia terén. Az elnökségét gyakorlatilag végigkísérő impeachment mögött ezért minden bizonnyal nem elhanyagolható szerepet játszott a beágyazódott politikai elit felfogásához képest idegen államelméleti gondolkodás előretörése. Ugyanakkor a felmentéssel végződő első impeachment ismét visszaigazolta az alapítók eredeti elképzeléseit, amely szerint pártpolitikai megfontolások önmagukban nem, csak a közbizalom olyan elárulása ad okot az elnök elmozdítására, amelynek megállapításához nemzeti konszenzus szükséges."

(...)

"Az impeachment végső soron az alkotmányos rend és a társadalmi kohézió megóvását szolgálja. Nem büntetőeljárás, hanem jogi köntöst öltő politikai döntés, amely feltételezi a szenátorok kétharmadának egyetértését. Többről szól, mint az alapját képező cselekmény megítéléséről. Az impeachment politikai komponense abból fakad, hogy pártpolitikán felülemelkedő nemzeti egység kovácsolódik-e a felelősség megállapítását illetően, vagy éppen ellenkezőleg, az eljárás tovább szítja a viszályt. Ahogyan Alexander Hamilton A föderalista 65. írásában fogalmazott, a pártok erődemonstrációjává válik, és több kárt tesz, mint amennyi hasznot hoz. Félő, hogy a Képviselőház által Donald Trump ellen megfogalmazott vádpont ez utóbbi hatást fogja kiváltani. Mindenesetre egy biztos: a következő hetek, hónapok során továbbra is Donald Trump volt elnök játszhatja majd a főszerepet az amerikai közéletben."