Jó esély van a megegyezésre, de Nagy Britanniának és az EU-nak meg kell tanulnia újra bízni egymásban

„A halál és az adók után a figyelmen kívül hagyott Brexit-határidők is életünk elkerülhetetlen velejáróivá váltak. Annak ellenére, hogy a miniszterelnök megállapodás nélküli Brexitről beszél, a tárgyalások meghosszabbításra kerültek, így a megegyezés is körvonalazódni látszik. Ennek eredményeképpen Nagy Britannia szabadon léphet ki az Európai Unió szabályozási keretei közül, de ha kilépést követően a feltételek jelentősen és kimutathatóan sértik a tagállamok érdekeit, az EU-nak jogában áll majd lépéseket tenni.

(…)

Ezzel nincs vége a történetnek, még annak ellenére sem, hogy most kezdődhetnek a szabadkozások azok felé, akik kimerültek az elmúlt négy év fejleményeinek követése során; a bizonytalanság kódolva lesz az újfajta kapcsolatban. Ez nem kell, hogy meglepetést okozzon: a megállapodások addig tartanak, amíg a szerződő felek fent kivánják tartani azt.

(…)

Pontosan ezért létefontosságúak a szerződés részletei – olyan alapelvek, amelyek megteremtik az esetleges retorziók kereteit, maga az eljárásrend, továbbá az arányosságra, a felek közötti egyenlőségre, a vitarendezés részleteire, és a kikényszeríthetőségre stb. vonatkozó rendelkezések.

Ugyanilyen jelentőséggel bír ugyanakkor maga a bizalom, illetve annak felismerése, hogy annak ellenére, hogy Nagy Britannia úgy döntött, hogy maga mögött hagyja az Európai Unió intézményeit és jogszabályait, a két félnek továbbra is barátot, szövetségest kell látnia egymásban, tekintettel a közös történelemre, értékekre és érdekekre.

Az ellentmondásos környezetben lefolytatott tárgyalási folyamat – amely egyik oldalon sem volt híján az érzelmeknek – ez utóbbi szempontokat bizonyosan aláásta, de szükség van ezek visszaemelésére.

(…)

Természetesen, a maradáspártiak újjal mutogatnak majd Nagy Britanniára, azt kiáltva, hogy „te rontottad el, te is fogod helyrehozni” – szól a monomániás Twitterezők kedvelt szólama. Ez azonban ugyanúgy felszínre hozza körükben a racionalitás hiányát, amellyel egyébként ők a Brexit-pártiakat azonosítják. A maradáspártiak számára az Európai Unió megtámadhatatlan, miközben a Brexit utáni Nagy Britannia számukra mindig is hibás alakulat marad.

(…)

Természetesen a brit politikusok is szerepet játszottak a közbizalom leépülésében – néhányan közülük nyíltan sértegették az európai országokat és vezetőiket.

(…)

Látnunk kell azonban az európai oldalt is. Miközben Nagy Britannia egyoldalúan tett bizonyos biztonsági garanciákat, az EU visszautasította a britek számára a saját biztonsági információáramlást biztosító rendszereihez való hozzáférést. Miközben a brit kormány gesztusokat tett arra vonatkozóan, hogy garantálja az uniós polgárok jogait az Egyesült Királyságban, Brüsszel hónapokon keresztül tartózkodott ennek viszonzásától. Egy magas beosztású uniós politikustól pedig elhangzott, hogy Észak-Írország „elvesztése” egy olyan „ár”, amelyet Nagy Britanniának meg kell fizetnie a Brexitért.

(…)

Négy éven keresztül hallhattuk az EU részéről a jogok és kötelezettségek kapcsán azt, hogy Nagy Britannia vehet részt a közös piacon anélkül, hogy alávetné magát annak szabályainak. Most Brüsszel azt mondja, hogy Nagy Britannia „nem férhet hozzá”, illetve „nem élvezheti” a közös piac előnyeit anélkül, hogy lenne bármiféle dinamikus harmonizáció a szabályozás tekintetében – ez a hozzáállás pedig merőben eltér a korábbitól.

Az Európai Unió ma a szélesebb geopolitikai szerepvállalás lehetőségeit keresi. Ehhez hozzátartozik a polgároknak a biztonsági kockázatoktól való védelme, egy esetleg újabb migrációs válság elkerülése, válaszadás Kína felemelkedésére, illetve az úttörő szerep kivívása a klímavédelem területén. E célkitűzések végrehajtása érdekében az EU erősebb lehet, ha a briteket a maga oldalán tudhatja.”

***

A cikk a Pallas Athéné Domeus Educationis Alapítvány támogatásával valósult meg.