A jogállamiság-vita mögött meghúzódó uniós intézményi harcok

"Az Európai Parlament LIBE bizottsága által megrendezett 2020. november 30-i, jogállamiságról folytatott vitán Magyarország és Lengyelország mellett a Bizottság és a Tanács is éles bírálatokat kapott. Az esemény rávilágított a jogállamisági viták kevésbé ismert vetületére, az uniós intézmények közötti harcra.

A LIBE Bizottság 2020. november 30-án ismételten meghallgatást tartott a jogállamiság magyarországi és lengyelországi helyzetéről. A hírportálok ezúttal arról számoltak be, hogy az esemény a szokásosnál kisebb érdeklődést váltott ki. Az Euronews „Belefáradtak az EP-képviselők a jogállamisági vitába” címmel jelentetett meg rövid összefoglalót az ülésről. Az ülés nem is feltétlenül a Magyarországgal és Lengyelországgal szemben elhangzott szokásos bírálatok miatt volt érdekes, hanem azért, mert rávilágított arra, hogy a jogállamisági adok-kapokban a Tanácsnak és a Bizottságnak is kijuthat egy-egy nagyobb pofon. Ennek hátterében a közvélemény által kevésbé ismert, uniós intézményközi harc húzódik meg. 

Az Európai Unióról szóló Szerződés (EUSZ) 7. cikke 1) bekezdése szerinti eljárást Lengyelországgal szemben a Bizottság indította el 2017. december 20-án, miután az országot 2016 júniusa óta – azaz gyakorlatilag a PiS kormányra kerülése óta – jogállamisági mechanizmusán keresztül vizsgálta. Ugyanezt az eljárást Magyarországgal szemben az Európai Parlament indította el 2018. szeptember 12-én, amikor elfogadta a „Sargentini-jelentés” néven elhíresült állásfoglalását. 

Az érintett országok szempontjából kevésbé meghatározó, hogy melyik uniós intézmény felhívására kerültek lényegében ugyanabba a 7. cikk szerinti eljárásba. Az említett intézmények szempontjából azonban ez már annál inkább jelentőséggel bír. A Lisszaboni Szerződés 2009-es hatályba lépése után az Európai Parlament szerepe jelentősen megnövekedett az uniós döntéshozatalban, azonban az intézmény nem érte be ennyivel. Továbbra is fő célkitűzése, hogy hatalma minden fronton növekedjen, ezért igyekszik a különböző uniós politikai kérdésekben, így a tagállamok feletti jogállamiság-kontrollban is a lehető legnagyobb szerepet kivívni magának. 

A Magyarországról és Lengyelországról szervezett viták az elmúlt évtizedben jó lehetőséget teremtettek arra, hogy az Európai Parlament a nemzetközi és a tagállami politikai színtéren is láthatóvá tegye magát. Amíg a két ország ellen nem indultak meg a 7. cikk szerinti eljárások, az EP ráadásul jelentős nyomásgyakorlási potenciállal is rendelkezett, hiszen minden egyes vitában „be tudta lengetni”, hogy ha az érintett országok nem változtatnak politikájukon, megindítja ellenük a 7. cikk szerinti eljárást. 

Miután azonban az eljárások elindultak, ez a nyomásgyakorlási lehetőség megszűnt és az EP formális szerepe a jogállamisági vitában lecsökkent. Onnantól kezdve ugyanis, hogy egy tagállam ellen elindul a 7. cikk szerinti eljárás, a labda már a konkurens uniós jogalkotó szerv, a Tanács térfelén pattog. Az uniós alapszerződés világos a tekintetben, hogy az EP-nek nincs szerepe a hivatalos tanácsi eljárásban. Ezt a képviselők rendre fájlalják is, és rendszeresen követelik, hogy az Európai Parlament is részt vehessen a Tanács azon ülésein, amelyen az EP által Magyarország ellen elindított 7. cikk szerinti eljárást tárgyalják. Az EP arra hivatkozva követel magának részvételi lehetőséget, hogy a Bizottság, amely Lengyelországgal szemben indította el a 7. cikket, részt vesz az ezzel az országgal kapcsolatos tanácsi üléseken. Az EP felfogásában ez különbségtételt eredményez a Bizottság és az EP között. A tanácsi eljáráson való részvétel szempontjából azonban jogilag irreleváns, hogy a 7. cikk szerinti eljárást melyik intézmény indította el. Az, hogy a Bizottság részt vehet a Tanács ülésein, míg a Parlament nem, az uniós intézményi berendezkedésből adódik. A Parlament mint a Tanáccsal párhuzamos társjogalkotó a status quo szerint sohasem vesz részt a Tanács ülésein. A Tanács a jogállamisági eljárások esetén sem akar ez alól kivételt tenni, attól tartva, hogy ha a Parlament egyszer beteszi a lábát a tanács üléseire, akkor olyan precedens keletkezik, amely más ügyekben is hivatkozhatóvá válik. Márpedig ez megbolygatná az érzékeny európai uniós intézményi egyensúlyt."

***

A cikk a Pallas Athéné Domeus Educationis Alapítvány támogatásával valósult meg.