Moszkva elítélte az iráni atomfizikus meggyilkolását

2020. november 30. 18:08

Az eddig ismert információk szerint a hétfőn eltemetett tudóst és testőreit pénteken támadták meg fegyveresek.

2020. november 30. 18:08

Határozottan elítélte Mohszen Farizade iráni atomfizikus meggyilkolását hétfőn kiadott állásfoglalásában az orosz külügyminisztérium. A tárca súlyos aggályának adott hangot a „terrorcselekmény provokatív jellege miatt”, amelynek célja szerinte a helyzet destabilizálása és a konfliktuspotenciál fokozása a térségben. „Akárki is álljon a gyilkosság mögött és próbálja azt a politikai céljai érdekében felhasználni, felelősségre kell vonni ezért” – állt a dokumentumban.

Az állásfoglalás emlékeztetett rá, hogy a Közel-Kelet és a Perzsa-öböl térségének stabilitása állandó prioritás Oroszország számára, amelynek érdekében fellép és kezdeményez az ENSZ-ben és a más nemzetközi szervezetekben, valamint a térség államaival ápolt kétoldalú kapcsolatok keretein belül. Az orosz külügyminisztérium az „összes felet” arra szólította fel, hogy tartózkodjon az olyan lépésektől, amely e feszültség növekedéséhez vezethetnek a térségében.

Az eddig ismert információk szerint a hétfőn eltemetett tudóst és testőreit pénteken támadták meg fegyveresek. Farizade megölése miatt az iráni parlament elkezdte annak a törvénynek a felülvizsgálatát, amely jóváhagyta Irán megállapodását a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséggel (NAÜ).

(MTI)

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
night watch
2020. november 30. 19:18
Állítólag több, mint 60-an vettek részt a tudós meggyilkolásában. Egy tucat kommandós, köztük két sniper hajtotta végre az akciót, a többiek a logisztikában segédkeztek. A tudós három páncélozott kocsiból álló konvoját egy körgforgalom előtt egy Toyotában elhelyzett bomba felrobbantásával állították meg. A kialakult tűzharcban Farizadet kiráncigálták kocsijából, és az út szélén agyonlőtték. Vidéki dácsájába tartott, de ezt titkosszolgálati eszközökkel kifürkészték. A merénylet idejére az egész környék áramellátását kikapcsolták.
szürkeSzarvas
2020. november 30. 18:43
Mi is -sokan-elitéljük.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!