Leállították Dominion gépek adatainak törlését Georgia államban

2020. november 30. 19:55

Egy kerületi bíró Georgia állam három megyéjében tiltotta meg a Dominion szavazógépeken található adatok törlését.

2020. november 30. 19:55
null

Timothy C. Batten Sr., georgiai járásbíró, a Választási Kollégium republikánus jelöltjei sürgősségi indítványának helyet adva, vasárnap este megakadályozta, hogy az állam három megyében megváltoztassák vagy töröljék a Dominion szavazógépek adatait. Timothy C. Batten Sr. bíró döntése a Cobb, Gwinnett és Cherokee megyében használt gépekre vonatkozik, mely három megye Atlanta városi agglomerációjához tartozik. A végzés ugyanakkor nem vonatkozik Georgia további 156 megyéjére.

 

 

„Az általános választások és a kézi újraszámlálás ellenőrzése után Joe Biden korábbi alelnököt 2020. november 20-án 12 670 szavazatkülönbséggel nyilvánították győztesnek Georgia általános elnökválasztásán” – írták pénteken a felperesek. „Az alperesek szerint azonban a november 20-án hitelesített szavazatszámlálás téves, mivel Biden alelnök végső összeszámlálásnál elszámolt szavazatainak tízezrei illegálisan, kézi valamint számítógépes csalások eredményeként születtek, egyazon szavazat többszöri leadását valósítva meg” – szól a beadványban. Trump elnök számos hasonló pert indított, többek között Pennsylvania és Wisconsin államokban. 

Dominion azzal tiltakozott, hogy „ilyen törvényszéki vizsgálatok engedélyezése jelentős biztonsági kockázattal, valamint üzleti titok megsértésével járna.” A cég tagadja, hogy rendszereiben lehetőség lett volna választási csalás kivitelezésére, ez a Dominion képviselői szerint „fizikai képtelenség". A bírói döntés értelmében a cégnek vagy részletesen be kell mutatnia a gépek működését, tényszerű bizonyítékokkal alátámasztva fenti állításaikat, vagy engedélyezniük kell a törvényszéki vizsgálatot a szavazógépeken. Georgia államban januárban szenátusi utóválasztásokat is tartanak, melyek döntő jelentőségűek a testület republikánus többségének biztosításához. 

 

Összesen 23 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Pusikas
2020. december 01. 08:22
Azonnal 7-es cíkkely !!! Az se baj hogy nem uniós tag Amerika. A szardzsentini módszerrel kivitelezhetőnek érzem!!!
mokány
2020. november 30. 23:53
Az Új Világ új neve : Csalló-köz.
triumphator
2020. november 30. 23:22
Szeretném, ha a kormány 2022-ben ilyen gépekkel zavarná le a választást. Ha az USÁ-nak megfelel, ide is jó lesz.
luzitanxaver
2020. november 30. 22:55
Ez most a fék, vagy az ellensúly?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!