A gazdasági és információs globalizáció új fenyegetést jelent és új kihívások elé állítja az emberi jogok védelmét. Éppen ezért fontos tisztázni, hogy milyen kötelezettségei vannak a nagyvállalatoknak az emberi jogokkal kapcsolatban – mutatott rá Robert McCorquodale, a Nottingham Egyetem nemzetközi jogászprofesszora.
Robert McCorquodale nemzetközi jogászprofesszor, a Notthingham Egyetem korábbi dékánja, valamint a londoni székhelyű Nemzetközi és Összehasonlító Jogi Brit Intézet (British Institute of International and Comparative Law) korábbi igazgatója. Akadémiai pályafutását megelőzően kereskedelmi ügyekkel foglalkozó ügyvédként dolgozott Sydney és London vezető ügyvédi irodáiban. A kutatási és oktatási területe a nemzetközi jogot és az emberi jogok védelmét öleli át.
Történelmi okok miatt gyakran úgy gondoljuk, hogy az emberi jogok kizárólag az állammal szemben nyújthatnak védelmet. Ugyanakkor ez a felfogás a gazdasági globalizáció világában már inkább félrevezető. Milyen jellegű veszélyek fenyegetik az emberi jogokat valójában?
Történelmi eredetüket tekintve az emberi jogok az elnyomottak hatalmi visszaélésekkel szembeni védelméről szóltak. Ez pedig minden fajta hatalommal szembeni védelmet átölelt: kormányzati hatalom, társadalmi hatalom, kulturális hatalom és más egyéb hatalmak. Ugyanakkor az idők során a legtöbb nemzeti alkotmány kizárólag a politikai szervek hatalmi visszaéléseire összpontosított. Az emberi jogok nemzetköziesdése pedig ezt a látásmódot erősítette tovább.Világszerte a legtöbben ugyanakkor,
különösen a fejlődő országokban a vállalati-gazdasági hatalom visszaéléseivel szembesülnek a mindennapokban.
A 20. század végére nyilvánvalóvá vált, hogy a vállalati működésnek igen jelentős hatást gyakorol az emberi jogokra. A globalizáció és a technológia fejlődése ezt a fenyegetést pedig felerősítette.
Milyen kockázatokat hordoz magában az információs technológia fejődése?
Az információs technológia sokak számára jelentős előnnyel jár világszerte. Ugyanakkor sokan vannak azok is, akik az infrastruktúra, a szegénység, a diszkrimináció és más okból kifolyólag nem élvezhetik ezeket az előnyöket. Vagyis egy jelentős digitális szakadék tapintható ki.
Az információs technológia egyre nagyobb kihívást jelent a véleménynyilvánítás szabadságára,
illetve a személyi szabadságra és biztonságra nézve. Bizonyos esetekben pedig az élet védelmére is veszélyt jelent, ha az egyének internetes böngészése vagy a közösségi média használata hozzáférhetővé válik a nagyvállalatok vagy az állam előtt.
Korábban több ízben, jórészt sikertelenül próbálták meg a nemzetközi cégcsoportok magatartását az emberi jogok szempontjából szabályozni. Véleménye szerint miért ütközik akadályokba a nemzetközi jogi szabályozás elfogadása?
Ez egy jogos kérdés, ugyanis számos olyan nemzetközi szabályozási kezdeményezés volt, amely az államokéval azonos emberi jogi kötelezettségeket megtartását írta volna elő a vállalatok számára. Ugyanakkor jó néhány oka vannak annak, hogy miért nehéz ilyen jellegű nemzetközi szabályokat alkotni. A kiindulópont az jelenti, hogy
az államoknak gyakran csekélyebb gazdasági erejük van azokhoz a nagyvállalatokhoz képest, amelyeknek otthont nyújtanak.
Emiatt egy külföldi vállalatokat fogadó állam nem szívesen támogatja olyan nemzetközi szabályozásnak az elfogadását, amely letörheti a vállalatok beruházási kedvét.
És mi a helyzet az anyavállalatok székhelyországaival?
A székhelyországok a jövedelem, a foglalkoztatás és presztízs tekintetében jelentős előnyöket élveznek. Ennek megfelelően nem valószínű, hogy a székhelyországok nemzetközi szabályozás elfogadását támogatnák, vagy ilyen szabályozás elfogadása érdekükben állna. Ugyanakkor a társadalmi szervezetek akár a székhely, akár a fogadó országokra nyomást gyakorolhatnak ennek érdekében.
Az ENSZ vállalatokkal és emberi jogokkal kapcsolatos irányelveit, vagyis rövidített megnevezéssel az úgynevezett UNGPs-t 2011-ben fogadták el. Mennyire tekinthető hatékonynak ez az irányelv?
Természetesen a UNGPs sem tökéletes, de mivel mind a vállalatok, mind pedig az államok számára ismerős fogalomkészletet használ, így kevésbé tűnik fenyegetőnek. A UNGPs elsőként azt rögzíti, hogy az államokat igen is terheli nemzetközi jogi kötelezettség az emberi jogok üzleti működéssel szembeni védelme, vagyis a nagyvállalatok szabályozása terén. Ugyanakkor nem jut el a következő lépésig, amelyben kimondhatná, hogy az emberi jogok védelméért viselt állami felelősség ki kell, hogy terjedjen a vállalati működés más országokban bekövetkező emberi jogi hatásaira is. Úgy vélem, hogy a UNGPs bölcs felfogást képvisel, amikor egészen pontosan úgy fogalmaz, hogy a vállalatok „felelősséget viselnek” az emberi jogok tiszteletben tartásáért.
Véleménye szerint összességében melyek a UNGPs hiányosságai?
Nyilatkozataiktól eltérően, az államok a UNGPs követelményeit nem igazán érvényesítik jogrendszereikben. Úgy gondolom, hogy a UNGPs tényleg biztosít egy nemzetközi „soft law” keretet, amely ugyan nagyon hasznos, de ezt a keretrendszert nem támogatja meg kellő erejű állami szabályozás.
Hiányolta az államok nemzetközi szabályozási kötelezettségének megjelenítését. Hogyan látja ezt a kérdést és az állami gyakorlat alakulását ebben a vonatkozásban?
Ez egy remek kérdés! Vegyük példaként a versenyjogot. A versenyhatóságok nemcsak a saját országaikban bejegyzett társaságokat vizsgálják, hanem azt is, hogy ezek a társaságok milyen kapcsolatban állnak a saját államaikon kívül működő vállalatokkal. Ehhez hasonlóan a fogyasztóvédelmi szabályok és hatóságok is figyelemmel vannak az államhatáraikon kívül eső körülményekre. Ennek megfelelően igen gyakori, hogy a nemzeti jogok bizonyos „transznacionális" hatásokat is figyelembe vesznek a szabályozásuk és állami gyakorlatuk kialakítsa során. Az emberi jogok vonatkozásában számos olyan nemzeti és regionális szabályozást lehet említeni, amely más államokban is megszabja az anyavállalatok tevékenységét. Ilyen jellegű szabályozást fogadott el az Egyesült Királyság a rabszolgaság modern formáit tilalmazó, vagy Kalifornia a vállalati láncok átlátható működéséről szóló törvényben. Ezek a törvények pedig idővel a nemzetközi szokásjog részeivé válhatnak.
Jelenleg éppen újabb erőfeszítéseket tesznek a transznacionális üzleti magatartások és az emberi jogok kapcsolatát szabályozó nemzetközi szerződés elfogadásáért. Véleménye szerint hogyan kellene egy ilyen szerződésnek biztosítania az emberi jogok védelmét a globalizáció korszakában?
Az államok rendkívül megosztottak a nemzetközi szerződés kérdésében, és a szerződéstervezet szövege sokat változott az eredeti állapotához képest. Úgy gondolom, hogy szükséges a nemzetközi szerződést támogatni, ugyanakkor nem szabad a szabályozás egyedüli, kizárólagos útjának tekinteni. A nemzetközi szerződés a többi szabályozási forrásból is tud meríteni. Például a jelenlegi francia, holland és angol nemzeti szabályozásokból. Emellett szükség van mind az államoknak, mind pedig a vállalatoknak az aktív részvételére is.
E tekintetben hogyan látja az információs globalizáció kibontakozását és a nagy technológiai cégek megerősödését?
Az információs globalizációval kapcsolatban úgy gondolom, hogy a szabályozási megközelítésnek bizonyos mértékig azonosnak kell maradnia. Így például a mesterséges intelligenciát vagy fogyasztói célú adatszerzést használó cégeknek ügyelniük kell arra, hogy az ilyen technológiákat az emberi jogi követelményekkel összhangban alkalmazzák. Ami azonban a nagy technológiai cégeket illeti, úgy gondolom, hogy leginkább a joghatóság kérdése az, ami kihívást jelent. Egy olyan világban,
ahol az államok nagyrészt csak a saját területük tekintetében gyakorolnak joghatóságot, igen nehéz a határon átnyúló üzleti működést szabályozni.
Hogyan látja a nagy technológiai cégek nemzetközi szabályozásának lehetőségét?
A nagy technológiai cégek szabályozása alapvetően nem kell, hogy különbözzön a többi nagyvállalat szabályozásától. Vagyis az az állam, vagy azok az államok felelősek a szabályozásért, ahol a vállalat be van jegyezve vagy pedig, ahol a székhelye vagy tevékenységének fő helyszíne található. A szabályozás pedig kiterjedhet a tulajdonában lévő vagy más formában hozzá kapcsolódó cégekre is. Emellett pedig, ha működése más államok területére is hatást gyakorol, akkor a környezetszennyezés problémájához hasonlóan e téren is kötelezettségeket lehet előírni az adott cégnek. Az üzleti világ és emberi jogok gyors fejlődése azt jelzi, hogy valamennyi vállalatnak tisztában kell lennie azzal, hogy tevékenysége milyen következményekkel jár az emberi jogokra és a környezetre nézve. Jelenleg
a vállalatok szabályozása, valamint az áldozatok rendelkezésére álló jogorvoslati lehetőségek köre még nem teljes,
de azzal számolok, hogy a következő évtizedek jelentős változást hozhatnak e téren.
Az interjú készítője a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Amerika Tanulmányok Kutatóintézetének kutatója.
***
A cikk a Pallas Athéné Domeus Educationis Alapítvány támogatásával valósult meg.
Közel kétszázötven résztvevő mellett zajlott a Mathias Corvinus Collegium Európa-szerte egyedülálló konferenciája, amely az európai civilizációs örökség tanulságait és az európai együttműködés jövőjének kihívásait tárgyalta.
Február 23-án Európa számos országából érkező tudósok az európai civilizációs örökség és az európai együttműködés jövője előtt álló kihívások megvitatására vállalkoznak.
"The relative peace and prosperity currently enjoyed in the West is exceptional. It is also fragile. If you start hammering away at it, you may not like what emerges in its stead".
“The problem seems to be that many Western nations do not consider whether immigration is good for the country and the majority of its citizens, but are motivated by ideology."
A nagykorúságát idén márciusban ünneplő Müpa vezérigazgatójával, Káel Csabával a saját értékeink újrafelfedezéséről, múlt, jelen, jövő egymásra építkező hármasáról és a mindannyiunkban meglévő kulturális dns-ről beszélgettünk.
Nem javult a helyzet a tavalyi demonstrációk óta.
A Tisza Párt elnöke a szimpatizánsai és páttársai után a magyar sajtónak is nekiment, de nem tette zsebre, amit kapott.
