Koronavírus
A demokraták elnökjelöltje úgy vélte, hogy Trumpnak nincs járványstratégiája, Donald Trump viszont emlékeztetett az Obama-kormány járványkezelésének hibáira. Biden az Obama-kormányzat alelnöke volt, és akkoriban pusztított a H1N1-járvány, amellyel elemzők szerint a vezetés nem tudott sikeresen megbirkózni. Joe Biden felhozta, hogy a koronavírus-járványnak hatmillió fertőzöttje és 200 ezer halottja van az Egyesült Államokban. „Ennek az embernek nincs programja, ez az ember nem tudja, mit beszél” – állította Trumpról, hozzátéve, hogy szerinte Trump „pánikba esett” a járványtól. Az amerikai elnök emlékeztetett: februártól lezárta az Egyesült Államok határait, először a Kínából érkező utasok előtt, és akkoriban Joe Biden és a demokrata párti politikusok idegengyűlölettel vádolták meg őt ezért. Biden szerint Trump „nem elég okos” ahhoz, hogy megbirkózzon a járvánnyal, mire Trump közölte Bidennel: „Joe, benned szemernyi okosság sincs”. És idézte, hogy Biden a napokban még azt is elfelejtette, hogy hová járt egyetemre, ahol „ leggyengébbek között végzett”. Trump felhívta a figyelmet arra, hogy Biden lezárná az ország gazdaságát, mint ahogyan Biden ismételten ki is fejtette, hogy a Covid-19 legyőzése nélkül nincs gazdasági újraindulás.
Putyin
Biden szerint az Egyesült Államok „gyöngébb, betegebb és szegényebb” lett. Azzal vádolta meg az elnököt, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök bábja. Trump viszont azt hangsúlyozta, nem is egyszer, hogy Biden a radikális baloldal embere. A fajgyűlölet és a rendőri erőszak ellen szervezett megmozdulásokról szólva Biden úgy vélekedett: az országban rendszerszerű az igazságtalanság. Trump megismételte közismert álláspontját: a rend és a törvény országát szeretné látni, s azt, hogy Amerika visszatér az alapvető értékeihez. Leszögezte, ezért írta alá a kormányzati hivatalokban és ügynökségeknél szervezett, úgynevezett érzékenyítő tanfolyamok tilalmáról szóló rendeletet is. „Az emberek rendet, törvényességet akarnak” – hangsúlyozta Trump, hozzátéve: Biden fél ezt kimondani.
Választások tisztasága