Elítélte egy szélsőséges ifjúsági csoport tagjait a moszkvai bíróság

2020. augusztus 06. 18:42

A bíróság a szervezet hét tagja közül hármat hattól hét évig terjedő letöltendő szabadságvesztésre ítélt.

2020. augusztus 06. 18:42

Elmarasztalta a szélsőséges csoportosulás létrehozásának bűntettében egy moszkvai bíróság csütörtökön az Új Nagyság elnevezésű ifjúsági csoportosulást és hét tagja közül hármat hattól hét évig terjedő letöltendő szabadságvesztésre ítélt.

Ruszlan Kosztilenkov hét, Pjotr Karamzin hat és fél, Vjacseszlav Krjukov pedig hatévi letöltendő, Makszim Roscsin hat és fél, Dmitrij Poletajev hat, Anna Pavlikova szintén hat, Marija Dubovik pedig négyévi felfüggesztett szabadságvesztést kapott. A sajtó által olykor anarchistaként emlegetett, ellenzéki beállítottságú csoport tagjai számára halmazati büntetésként korlátozták, hogy miféle tartalmakat oszthatnak majd meg az interneten.

A verdikt szerint az elítéltek a hatalom megdöntésére és ideiglenes kormány megalapítására törekedtek, egyebek között agitációs röplapokat gyártottak és elsajátították a fegyverhasználatot.

A vádlottak a per folyamán azzal védekeztek, hogy koholt vádak alapján, titkosszolgálati provokációja eredményeként állították bíróság elé őket. A bíróság arra a következtetésre jutott, hogy az elítéltek nem a rendvédelmi szervek provokációjának hatására cselekedtek. A védelem a tanúként meghallgatott Alekszandr Konsztantyinovot, aki az Új Nagyság csetjeiben Ruszlan D. néven vett részt „ártalmas provokátornak” titulálta, mert egyebek között ő állította össze a csoport programját és terelte az erőszakos hatalomátvétel felé az eszmecsere támáját.

Az elítéltek ellen 2018 márciusában indult meg a büntetőeljárás, amelyet jogvédő szervezetek a rendőrségi visszaélés és a szélsőségesség elleni törvények politikai indíttatású alkalmazása mintapéldájának neveztek. A csoport két legfiatalabb tagja, az akkor 17 éves Pavlikova és 19 éves Dubovik fogva tartása tiltakozást váltott ki 2018 augusztusában, amelyet követően a két lányt házi őrizetbe helyezték. Az egyik elítélt korábban arra panaszkodott, hogy az előzetes letartóztatás alatt rendőrök bántalmazták és megkínozták. Az elmúlt években Oroszországban több anarchista csoportot elítéltek. A bíróság épületénél a verdikt ellen csütörtökön egy több mint száz fős csoport tiltakozott, amelyben ellenzéki politikusok és jogvédők is megjelentek.

(MTI)

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
krisztoforo48
2020. augusztus 07. 05:55
Ezt kellene nálunk is!
Csigorin
2020. augusztus 07. 04:09
ilyen szigorral nalunk az a seggfej hadhazi meg a teves csoportja mar ulne. es milyen jo lenne!
mokány
2020. augusztus 06. 20:09
A balos csűrhe feltűnően kerüli ezt a topicot. Nehogy elszólják magukat.
mokány
2020. augusztus 06. 19:54
"ifjúsági csoportosulás". Hány évesek ?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!