Elképedt a Reuters: forrásaik szerint Trump és J. D Vance meglépte, amit Zelenszkij húzása után elvártak az amerikaiak

Minden jel arra utal, hogy a múlt heti sikertelen tárgyalásnak már megvannak a következményei.

Teheránban is fokozták a rendfenntartói jelenlétet.
„Tiltakozó megmozdulás zajlott csütörtök este a délnyugat-iráni Behbahán városában; a rendfenntartó erők könnygázt vetettek be, hogy szétoszlassák a politikai rendszer ellen tüntető csoportokat” – jelentette a közösségi médiában közzétett videofelvételekre hivatkozva a Reuters hírügynökség.
A felvételeken látható és hallható, hogy a tüntetők azt skandálják, „Ne féljetek, veletek vagyunk”, és rigmusokban az iráni rendszer vezetőit szidalmazzák. A közösségi médiába feltöltött videófelvételek tanúsága szerint a fővárosban, Teheránban és Irán más nagyvárosaiban, például Iszfahánban is nagy számban vezényelték az utcára a rendfenntartó erőket. Ugyanakkor az első híradásokkal ellentétben a Perzsa-öböl partjától nem messze fekvő Behbahánon kívül más iráni városokban nem voltak tömeges tüntetések.
(MTI)