Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

William Barr csütörtöki sajtótájékoztatóján azt is elmondta, hogy a hatóságok eddig 51 embert tartóztattak le erőszakos cselekmények gyanújával.
„Szélsőséges agitátorok" próbálják megosztani az amerikai társadalmat az afroamerikai George Floyd rendőrök általi meggyilkolása kapcsán” – jelentette ki csütörtöki sajtókonferenciáján William Barr amerikai igazságügyi miniszter.
A tárcavezető a magát antifasisztának nevező Antifa mozgalomhoz kapcsolódó szélsőségesekről beszélt. „Bizonyítékaink vannak rá, hogy az Antifa és más szélsőséges csoportok, valamint különböző politikai irányvonalat magukénak valló politikai szereplők szítják az erőszakos cselekményeket, s részt is vesznek ezekben” – jelentette ki William Barr. Konkrétumok említése nélkül hozzáfűzte, hogy „külföldi szereplők” is részt vesznek az erőszak szélesítésében. Mint mondta: a kormányzatnak erőszakot szító szervezetekkel kell megbirkóznia.

A fegyvertelen afroamerikai Floyd azután halt meg, hogy múlt hétfőn letartóztatás közben egy fehér rendőr a nyakára térdelt. A brutális letartóztatás a fajgyűlölet elleni tüntetéshullámot váltott ki az Egyesült Államokban. William Barr kifejtette: Floyd halála után „a törvénytelenség, az erőszakos lázongás, a gyújtogatás, üzletek kifosztása, rendfenntartó erők és ártatlan emberek elleni támadások” intéztek kihívást a törvényesség ellen. Kitért arra is, hogy Donald Trump elnök hétfői látogatásakor a Fehér Ház melletti Szent János templomnál a rendfenntartó erők azért léptek fel a tüntetőkkel szemben, mert dobálózni kezdtek és egyre erőszakosabbá váltak. „Háromszor szólítottuk fel őket, s amikor nem reagáltak, akkor kiszélesítettük a rendfenntartók kordonját” – fogalmazott.
Hozzáfűzte: a tüntetők egyedül Washingtonban 114 rendőrt sebesítettek meg, 22 rendőrt kórházban ápolnak. A miniszter kiemelte: „tagadhatatlan, hogy sok afroamerikai elvesztette bizalmát az amerikai bűnügyi igazságszolgáltatás rendszerében”. Hangsúlyozta, hogy ezen változtatni kell. A sajtókonferencián részt vett Christopher Wray, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója is. Ő azt hangsúlyozta, hogy a békés tüntetések a demokrácia erejének bizonyítékai, de az erőszak nem a demokrácia része, nem engedhető meg.
(MTI)