Könyvajánló: Pontosabban látják a jövőt a filmsorozatok a politikatudománynál

Imagining Politics: Interpretations in Political Science and Political Televison című könyvében Dyson bemutatja, hogy a politikatudomány elméletei, illetve a politikai témájú televíziós sorozatok hogyan értelmezik a társadalmi folyamatokat. A szerző szerint a legfontosabb hasonlóság a tudományos diszciplína és a filmipar alkotásai között, hogy mindkettő lényegében egy történetet mesél el.

Számtalan lehetőség van annak a történetnek az elmesélésére, hogy egy elszánt embernek milyen akadályokon kell keresztül mennie a hatalom megszerzéséig. A politológusok többnyire más nézőpontból közelítik meg a témát, hiszen a tudományos világ elméletei azt próbálják bemutatni, hogy a legfőbb politikai szereplők milyen racionális döntéseket hoznak meg annak érdekében, hogy végül találkozzanak előzetes számításaikkal. A valóság viszont – legalábbis az, amit az állampolgárok többsége általánosságban érzékel – valahol a két különböző interpretáció között található.

Dyson négy pontban érvel amellett, hogy a televíziót, mint médiumot komolyan kell vennünk. A televízió többet jelent egy egyszerű szórakoztatóipari terméknél.

A televíziós műfajok képesek megörökíteni és befolyásolni is azt, hogy egy társadalom milyen önképpel rendelkezik.

Továbbá képesek értelmet adni különböző politikai lépéseknek. A populáris kultúra egyik legalapvetőbb eszköze a televízió, így a tévéképernyőn megfogalmazott üzenetek és elmesélt történetek rengeteg embert képesek elgondolkodtatni, vagy éppen gondolkodásukat befolyásolni. Ráadásul a műsorok nézettségi méréséből meg lehet állapítani, hogy mik azok a témák és üzenetek, amelyekre a társadalom érzékenyen reagál.

A televízió üzeneteit többnyire kódolva közvetíti, amelyeket a nézők kulturális ismereteik alapján képesek dekódolni. A televízió által közvetített képek egy komplex üzenetet adnak át vizuális eszközökkel, valamint témái többnyire olyan központi problémákat dolgoznak fel, amelyek az emberek mindennapjait érintik, a közbeszéd állandó részei és ezeknek a politikai kérdések és történések is szerves részét képezik.

A politikatudomány érveléseire is lehet képzeletgazdag értelmezésekként tekinteni. A politikához köthető tevékenységek túlságosan széles skálán mozognak, ráadásul általában többféleképpen is értelmezhetőek. Ebben a tekintetben a képzelőerő elkerülésének kísérlete, kizárólag a tények és számadatok egyszerű rögzítése nem vezet valós eredményre.

A politológusok modelleket alkotva próbálják a valóságot lefesteni, de ezek alapjául a szakemberek saját tudományos meggyőződései szolgálnak.

Összességében a politikatudomány nem egy tükör a politikai folyamatokra, hanem azok modellek segítségével történő értelmezése. Ebben a tekintetben a filmes műfajokhoz hasonlítható, mert azokban a politikát szintén bizonyos modellek szerint jelenítik meg. Abban viszont különböznek, hogy a tudományos világ tárgyilagosan igyekszik megközelíteni a politikát, míg a filmes világ számára az élvezhetőség az első. 

Az amerikai elnöki hatalomról Dyson több értelmezést is kínál az olvasónak. Elsőként a meggyőzés, a meggyőzőképesség fontosságával foglalkozik, amelyekre Richard Neustadtnak az elnöki hatalomról alkotott elméletét, valamint az Elnök emberei (The West Wing) című sorozatot hozza példaként. Központi elem az elit világán belüli meggyőzőképesség fontosságának hangsúlyozása. A politika mindkét műben az emberi oldalát mutatja, a kapcsolatok, a tudás és a tehetség szerepét emelik ki. 

Dyson az elmúlt évek két legnagyobb populista „sokkját”, a Brexitet és Donald Trump elnökké választását egy új politikai korszak kezdeteként értelmezi.

A kilencvenes évek végére az Egyesült Királyságban és az Egyesült Államokban a technokrácia vált meghatározóvá. Tony Blair, David Cameron, Bill Clinton és részben Barack Obama kormányzati ciklusaik alatt „különleges tanácsadók” hadával vették körül magukat, akik elsősorban a racionalitást képviselték. Ésszerű lépéseket hoztak, de ezzel együtt

az állampolgárok kezdtek elidegenedni a technokrata politikai elittől, ami a populista mozgalmak támogatottsága növekedéséhez vezetett.

Elsősorban a politikai haszonszerzés motiválta ezeket a kormányokat, amely a tudományos világ számára egy minden kockázattal kalkuláló „emberi robot” képében csapódott le, míg a filmvásznon ez elsősorban végtelenül cinikus és számító jelenségként mutatkozott.

A Brexit-népszavazás, és a 2016-os amerikai elnökválasztás végkimenetele nem voltak teljesen váratlan események – írja Dyson. A Fekete tükör (Black Mirror) című sorozat készítői már évekkel korábban elkészítették a politika hasonló jellegű interpretációját. A politikatudomány előrejelzései viszont pontatlanok voltak. Az EU-ban maradásért folytatott „Remain” kampány az Egyesült Királyságban, és Hillary Clinton elnöki kampánya az Egyesült Államokban mind-mind az egyre népszerűtlenebbé váló technokrata elit tudományosan megalapozott racionális üzeneteit hordozta, és 2016-ban mindkét törekvés elbukott. Ezen események a szerző szerint a technokrata kormányzás végleges bukását jelentik, amely egy új korszakot nyit a politikával foglalkozó szakemberek számára a politikatudományban, és a politikával foglalkozó sorozatok világában is.

Stephen Benedict Dyson: Imagining Politics: Interpretations in Political Science and Political Televison. University of Michigan Press, 2019.

Joób Kristóf írása
 

***

A cikk a Pallas Athéné Domeus Educationis Alapítvány támogatásával valósult meg.