Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

Nullára vitte le az alapkamatot az amerikai jegybank. A mennyiségi lazítás összességében 700 milliárdos lesz.
Amerikai idő szerint vasárnap délután 5 órakor bejelentették, hogy az amerikai jegybank (FED) nullára vitte le az alapkamatot. Több más eszközt is bevetnek a válság elhárítása érdekében. A bejelentésből az is kiderült, hogy a világ jegybankjai koordináltan fognak fellépni a kialakult válság kapcsán. A FED azt is bejelentette, hogy az értékpapírvásárlásokat is megnöveli.
Államkötvényeket 500 milliárd, jelzálogpapírokat pedig 200 milliárd dollár értékben fognak vásárolni,

Mindemellett az is fontos jelzés, hogy világossá tették: egészen addig tartják ilyen alacsonyan (0 és 0,25 közötti sávban) az alapkamatot, amíg csak szükséges. Magyarul: addig lesz laza kamatpolitika, amíg a válság el nem múlik. A Portfolio a hír kapcsán kiemelte, a FED két nappal az egyébként következő rendes kamatdöntő ülése előtt lépett. A gazdasági portál emellett arra is felhívja a figyelmet, hogy az amerikai és a világ több meghatározó, nagy jegybankja együtt fog fellépni a dollárlikviditás helyreállítása érdekében.