Bloomberg a rendezvényen az egészségügyi ellátás költségeinek csökkentését, a fegyvertartás és -vásárlás szigorítását, magasabb jövedelmet eredményező munkahelyek létrehozását ígérte, és klímaváltozás elleni harcot kínált. Utah államban a szuperkedden, azaz március 3-án voksolnak, amikor egyszerre 14 tagállamban tartanak előválasztást. Elemzők szerint Bloomberg esélyeit, illetve támogatottságát jelentősen befolyásolja majd a nevadai tévévitán nyújtott teljesítménye. Ennek megítélése azonban egyelőre nem pozitív. Vitatta alkalmasságát az elnökjelöltségre több pártbeli vetélytársa is. Pete Buttigieg, egy indianai kisváros korábbi polgármestere szerint eleve olyasvalakire lenne szükség, aki a Demokrata Párt elveit vallja, és Bloomberg nem ilyen.
Joe Biden egykori alelnök is úgy fogalmazott, hogy a Republikánus Pártot megjárt Bloomberg megmaradt republikánusnak. Bernie Sanders vermonti szenátor azt vetette a 63 milliárd dolláros vagyonnal rendelkező korábbi polgármester szemére, hogy nem értheti meg és nem is tudja megszólítani a társadalom széles rétegeit. Elizabeth Warren massachusettsi szenátor pedig úgy vélekedett, hogy nincs értelme felváltani egy milliárdost a Fehér Házban egy másik, még gazdagabb milliárdossal. Michael Bloomberg eddigi szereplését általában az elemzők is gyengének ítélték. Mary Anne Marsh demokrata párti stratéga például az amerikai közszolgálati rádióban (NPR) úgy nyilatkozott: az a Bloomberg, akivel szerdán Nevadában szembesültek, nem ugyanaz az ember, akit az internetes vagy televíziós reklámokból megismerhettek.
„Most megláthatták az igazi Michael Bloomberget” – hangoztatta Marsh. Simon Rosenberg, a New Democratic Network (Új Demokrata Hálózat) nevű baloldali kutatóintézet elnöke – szintén a közszolgálati rádióban – „riasztónak” nevezte, hogy Bloomberg nem tudott válaszolni a rasszizmusát és a nőkkel szemben tanúsított sértő, kirekesztő viselkedését firtató kérdésekre. Bloomberg kampánymenedzsere, Kevin Sheekey csütörtökön újságíróknak azt hangoztatta, hogy a milliárdos „most még éppen csak bemelegít”.