A hatóságok elrendelték a történész elmeállapotának vizsgálatát. Szokolovot a kihűlés miatt kórházban ápolják.
A Moszkovszkij Komszomolec című bulvárlap szerint Szokolovot hasonlónak tűnő ügyben tavaly feljelentette egy volt tanítványa. A nő azt állította, hogy a történész, akinek szeretője volt, bántalmazta, amikor úgy döntött, hogy elhagyja. Az állítólagos sértett azt mondta, Szokolov azzal fenyegette, hogy az arcát összeégeti egy vasalóval, a holttestét pedig egy építkezésen fogja elásni. Az ügy végül nem jutott el a bíróságig.
A szentpétervári egyetem sajtóosztálya közölte, hogy a tanintézményt „sokkolták” a történtek. Mivel híres Napóleon-kutató volt, ezért az ügy Franciaországban is vihart kavart: a francia Szociológiai, Gazdaság- és Politikatudományi Intézet (ISSEP) bejelentette, hogy kizárta Szokolovot tudományos tanácsából. A történészt a Becsületrenddel 2003-ban Jacques Chirac francia elnök tüntette ki.