Mark Sanford volt dél-karolinai kormányzó kedden bejelentette, hogy visszalép a republikánusok elnökjelöltségéért, Donald Trump elnökkel szemben folytatott küzdelemből. Sanford alig 60 nappal a kampánya megindítása után jelentette be döntését New Hampshire-ben egy sajtókonferencián.
Visszalépése indoklásaként nem saját kampányának hiányosságait vagy személyes politikai vonzerejének és programjának hiányát említette, hanem a Donald Trump alkotmányos elmozdítását célzó eljárás (impeachment) előtti vizsgálatokat. „Tekintsenek engem nyugodtan az impeachment-folyamat egyik sebesültjének” – mondta. „A republikánus oldalon nincs levegő más témák számára. Pepdig a kampányom célja az volt, hogy felvessük és megvitassuk, merre is halad az ország” – hangoztatta. Felidézte, hogy az előző nap a helyi fitneszklubban edzett és közben nézte a televíziók képernyőin a híreket. „Másról sem volt szó, mint az impeachmentről. A republikánusoknak egyszerűen nem fűlik a foguk más, kifinomultabb témák megvitatásához” – mondta, és hozzátette, hogy emiatt szerinte nem kerülnek napirendre olyan dolgok, témák, amelyek a mindennapi életben fontosak.