Cikkajánló: EU-barát-e az Egyesült Királyság Legfelsőbb Bírósága?

A brit parlament felfüggesztéséről szóló döntés jogellenessé nyilvánítása kapcsán számos vélemény, kritika látott napvilágot az Egyesült Királyság Legfelsőbb Bíróságát illetően. Ilyen volt többek között, hogy a testület túlságosan EU-barát, figyelembe véve a döntéssel járó potenciális következményeket. 

Anthony Arnull ezt a felvetést cáfolja cikkében, amelyben az Egyesült Királyság Legfelsőbb Bíróságának esetjogából idéz olyan paneleket, amely alapján kirajzolódik a testület véleménye az Európai Unió Bíróságának (EUB) tevékenységéről és az uniós jogról. 

Kitér arra, hogy a Legfelsőbb Bíróság sok esetben kritikusan kezeli az EUB által az előzetes döntéshozatali eljárásokban adott válaszokat és egyre kevésbé hajlik arra, hogy a luxemburgi testülethez forduljon kérdéses esetekben. Ezt követően a szerző sorra vesz számos ítéletet, amely a brit testülettől származik és az EUB ítéleteivel, bővebb értelemben az uniós joggal kapcsolatos megállapításokat tartalmaz. 

Egy környezetvédelmi irányelvvel kapcsolatban például a brit bírák nagymértékben kritizálták az uniós bíróság által elfogadott értelmezést, hiszen az szerintük kiterjesztő értelmezést használt. A szóban forgó döntésben kiemelik, hogy "a bíróságoknak nem az a dolga, hogy újraírják a törvényeket, hogy kiterjesszék vagy „javítsák” azokat olyan módon, ahogyan az nyilvánvalóan nem állt a jogalkotó szándékában”. Hozzáteszik, hogy

„ha az emberek nem lehetnek biztosak abban, hogy az uniós jog valóban azt jelenti, ami le van írva, az uniós jog iránti bizalom kerül veszélybe, illetve ez a nemzeti bíróságok és az EUB közötti viszonynak is árt”.

A Legfelsőbb Bíróság bírái egy másik EU-s irányelvvel kapcsolatos döntése szerint a nemzeti demokráciák alapvető intézményei kerülnek veszélybe akkor, ha egy külső bíróság kezdi el megkérdőjelezni vagy vizsgálni a parlament működését, tehát olyat tesz, amelyre a saját, nemzeti bíróságoknak sincs lehetősége az alkotmányos szabályok alapján. 

A szerző további ítéletekből is idéz olyan részeket, amelyek alapján kirajzolódik a brit testület hozzáállása, miszerint az 1972-es Európai Közösségekhez való csatlakozást lehetővé tevő brit törvény alapján lehet és kell végérvényesen megítélni, hogy az adott ügy valóban az EUB hatáskörébe tartozik vagy sem. Lord Mance legfelsőbb bírósági bíró által mondottak szerint „az Egyesült Királyság független, a Parlament szuverén és az európai jog része a belső jognak, azért, mert a Parlament ezt így akarta; a kérdésre pedig, hogy a Parlament ezt milyen terjedelemben akarta így, a válasz az 1972-es törvényben található”. Szerinte az erre vonatkozó végső értelmezés joga pedig a brit bíróságoké, hiszen csakis ők értelmezhetik saját alkotmányos rendelkezéseiket. 

A szerző szerint az idézett esetekből három konklúzió vonható le: a brit testület nem tekinti megbízható „beszélgetőpartnernek” az uniós bíróságot, ennek következtében hajlamos az uniós Szerződésben foglalt utalási kötelezettségét figyelmen kívül hagyni, illetve az utolsó szót kimondani az olyan ügyekben, amelyek alkotmányos követelményeket, hatásköri kérdéseket feszegetnek.