„Két nagyon egyértelmű dologban mindannyian egyetértünk: nem szeretnénk, ha Iránnak nukleáris fegyvere lenne, és ragaszkodunk a térség stabilitásához. Közös üzenetben állapodtunk meg, ami az én szememben értékes, valamint egy akciótervről, amely lehetővé teszi valamelyest az álláspontok kibékítését” – tette hozzá.
Donald Trump amerikai elnök ezt követően bejelentette, hogy jóllehet támogatja Emmanuel Macron fellépését Irán irányába, az Egyesült Államok saját kezdeményezésekkel lép fel a kérdésben.
G8-csoport?
Macron hónapok óta vezető szerepet tölt be abban, hogy megpróbálják megmenteni a 2015-ben Iránnal aláírt atomalkut, amelyből az Egyesült Államok tavaly májusban kilépett. A francia elnök éppen a biarritzi csúcstalálkozó előtt, pénteken Párizsban fogadta Dzsavád Zaríf iráni külügyminisztert.
Diplomáciai források szerint a biarritzi csúcstalálkozót megnyitó vacsorán megállapodtak abban is, hogy meg kell erősíteni a párbeszédet és az együttműködést Oroszországgal, de azt túl korainak ítélték meg, hogy Moszkvát ismét felvegyék soraikba és G8-csoportként folytassák működésüket.