Könyvajánló: Nem enyhít a gazdag és a szegény közötti feszültségen az emberi jogi szemléletmód

Az 1970-es évek második felétől a társadalmi egyenlőtlenségből adódó feszültségek exponenciális növekedésnek indultak. Az emberi jogi mozgalmak azonban – ahelyett, hogy fékezték volna ezt a tendenciát –figyelmen kívül hagyták a folyamatot. Az emberi jogi aktivisták, valamint az úgynevezett második generációs, az ENSZ Gazdasági és Szociális Tanácsa (Economic and Social Council) után „ecosoc” néven emlegetett gazdasági és szociális alapjogok arra szorítkoznak, hogy a létezés szükséges és elégséges feltételeit biztosítsák. E koncepció azonban amellett, hogy vitathatatlanul rávilágít a globálisan tapasztalható szegénységre, figyelmen kívül hagyja az egy államon belüli társadalmi rétegek, valamint a fejlett és a fejlődő országok között növekvő jövedelmi szakadékot.

A jóléti állam a társadalmi egyenlőség és az optimális létminimum szintézise

A könyv a francia forradalom évétől egészen a 20. századi közgazdaságtani paradigmaváltásig („új nemzetközi gazdasági rend”) tekinti át a nyugati történelmet a gazdasági növekedés és a szociokulturális folyamatok összefüggéseit kutatva. Moyn szerint a politika határozza meg azt, hogy a hatalomgyakorlás során az alapvető szociális és gazdasági jellegű emberi jogoknak mekkora jelentőséget tulajdonítanak. Az egyenlőség és a jóléti minimum fogalmainak összefonódását „jakobinus szintézisnek” nevezi. Miközben az erről szóló elmélet tehát már a 18. század végén megszületett, gyakorlati megvalósítására mégis egészen a jóléti államok  19. század végi és 20. századi eleji megjelenéséig várni kellett.  E felfogás virágzása egészen a ’70-es évek végén meghirdetett „új nemzetközi gazdasági rendig” tartott.

Az új nemzetközi gazdasági rend elosztási mechanizmusa mélyítette el a társadalmi feszültségeket

Moyn kiemeli, hogy – habár céljaik közösek voltak – az új paradigma programja és az alapjogi mozgalmak narratívája eltérő. A szerző szerint az új rend célkitűzései kudarcot vallottak, mivel a nemzeteken átívelő anyagi egyenlőtlenségek nem szűntek meg. Ezért az új nemzetközi gazdasági rend programjának megvalósítása más irányt vett, amely immár alapvető emberi szükségletek biztosítására szorítkozott a fejlődő államok körében, objektívnek szánt elosztási mechanizmus alapján. Mivel Moyn szerint az alapszükségletek ilyen módon történő relativizálása inkább mélyíti az országokon belüli és az országok közötti társadalmi különbségeket, szükséges lenne, ha az ecosoc szemléletmód az emberekre mint egyénekre tekintene, szakítva a gyakorlattal, amely a tömeges elosztási egyenlőség talaján áll.

A szocializmus a minimalista neoliberális alapjogi szemléletmód alternatívája lehet

A neoliberális narratíva részeinek tekinthető globális igazságosság és a nemzetközi etikai standardok elvi szinten a ’70-es és a ’80-as évek fordulópontján jöttek létre, nagyjából akkor, amikor az olyan világméretű problémák – mint a globális éhínség – a köztudat részévé váltak. Moyn szerint ennek nyomán siklottak ki az anyagi egyenlőség elérésére tett kísérletek, és vette át helyüket a minimalista ecosoc szemléletmód. Ezért helytálló az az állítás, miszerint az alapjogias szemlélet vezetett a neoliberalizmus mai dominanciájához. Végső soron ennek köszönhető, hogy napjainkra lényegében rögzültek a társadalmi pozíciók, miközben az olló a szegényebb és a gazdagabb rétegek, illetve országok között egyre nő. A közelmúlt bebizonyította, hogy az alapjogias szemléletmód – jóllehet célja ez volt – nem volt képes sem a társadalmi egyenlőtlenségeket kiegyenlíteni, sem pedig megfékezni az azzal járó, sokszor nemzeteken keresztül átívelő agressziót.

Samuel Moyn: Not Enough – Human Rights in an Unequal World. The Belknap Press (Harvard University Press), 2018.