Távozik Trump hűséges szóvivője

2019. június 14. 21:02

Sarah H. Sanders több mint három év után hagyja ott a Fehér Házat.

2019. június 14. 21:02

Twitteren jelentette be Donald Trump, hogy távozik a Fehér Házból a szóvivője, Sarah Huckabee Sanders, aki visszamegy Arkansas államba.Az Trump sejteni engedte, hogy Huckabee Sanders a jövő évi választásokon indul az állam kormányzói posztjáért.

A 36 esztendős, háromgyermekes családanya három és fél évig volt a Fehér Ház szóvivőnője, és még Donald Trump politikai ellenfelei is elismerték a munkáját. Felkészült szóvivőként tartják számon, aki nem riadt vissza attól sem, hogy nem egyszer ütközzék újságírókkal. Édesapja, Mike Huckabee baptista lelkipásztor és republikánus politikus korábban Arkansas kormányzója volt.

Donald Trump bejelentése után nem sokkal Huckabee Sanders egy rendezvényen „élete megtiszteltetésének” nevezte szóvivői munkáját és így szerzett tapasztalatait. Mint fogalmazott: „egész életében kincsként őrzi” majd azokat. „Semmire sem lehetnék büszkébb, mint arra, hogy szolgálhattam a hazámat, és különösen arra, hogy ennek az elnöknek dolgozhattam” – mondta.

A rendezvényen megjelent az elnök is, aki dicsérőn szólt róla. „Különleges embernek” és „harcosnak” nevezte, valamint megismételte javaslatát, miszerint Huckabee Sandersnek indulnia kellene a kormányzóválasztáson. „Sok mindenen mentünk keresztül együtt, Sarah kemény, de jó ember” –hangoztatta Trump.

Amerikai sajtóhírek szerint Sarah Huckabee Sanders az elmúlt hetekben magánbeszélgetésekben utalt rá, hogy fontolgatja indulását a kormányzói posztért. Donald Trump egyelőre nem szólt arról, hogy ki lehetne Huckabee Sanders utódja.

(MTI)

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
mdave88
2019. június 15. 10:01
Remek szóvivő volt. Sok sikert neki a jövőben!
annamanna
2019. június 14. 21:35
Akárhogy számolom, szerintem két és fél év volt az a három és fél.
3M..
2019. június 14. 21:25
Majdnem akkora tehén, mint Novák Katalin. https://hvg.hu/itthon/20181210_novak_katalin_interju_france24_sajtoszabadsag_ceu_soros_gyorgy Szebb Jövőt!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!