Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

Pénteken közel harminc éves vita ért véget azzal, hogy a görög parlament elfogadta a vele szomszédos exjugoszláv Macedónia névváltoztatását, ez pedig azt is jelenti, hogy immáron minden akadály elhárult Észak-Macedónia euroatlanti integrációja előtt.
Szűk többséggel, 153 igen mellett 146 nem szavazattal fogadták el az athéni képviselők a szomszéd ország két hete történt alkotmánymódosítását – adta hírül a BBC honlapja. Ciprasz görög kormányfő történelminek nevezte a parlamenti voksolást.
Az MTI Brüsszelből arról adott hírt, miszerint az Európai Unió üdvözölte a Macedóniával kötött névmegállapodás pénteki görögországi parlamenti jóváhagyását. A Macedóniával évtizedek óta tartó névvitát rendező, „történelmi jelentőségű” szerződés athéni elfogadása kulcsfontosságú lépés a ratifikációs folyamatban – írta közös közleményében Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke és Federica Mogherini uniós kül- és biztonságpolitikai főképviselő.

A megállapodáshoz nagy politikai bátorságra és felelősségvállalásra volt szükség mindkét fél részéről. A lépés példamutató az európai országok közötti megbékélés szempontjából, előmozdítja a nyugat-balkáni térség euroatlanti integrációját – mutattak rá. „Athén és Szkopje együtt új fejezetet nyitottak közös európai jövőnkben” – hangsúlyozta Juncker és Mogherini.
Később Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára Twitteren üdvözölte a szavazás eredményét, amely szerinte „fontos hozzájárulás az egész régió stabilitásához és virágzásához”. „Várakozással tekintek az Észak-Macedóniai Köztársaság NATO-csatlakozása elé” – fogalmazott Jens Stoltenberg. Thorbjorn Jagland, az Európa Tanács főtitkára is csatlakozott a gratulálókhoz, ő „bátor és konstruktív” lépésnek nevezte a történteket, s kiemelte a görög kormány „eltökéltségét”.
(MTI/BBC)