Elemzés: A válság miatt lett kevésbé demokratikus az EU

Jan Christoph Suntrup, fiatal német jogtudós arra vállalkozott, hogy Európai Unióval foglalkozó német tudományosság egyik fontos kortárs vitáját mutassa be. A vita gyújtópontja a német jogtudomány doyenje, Ernst-Wolfgang Böckenförde egyik vitaindító előadása volt, amely tanulmányként is megjelent. Böckenförde azt veti fel, hogy a 2008-as gazdasági válság kezelésére megalkotott EU-s intézkedéscsomagok lényegében EU-s szintű rendkívüli állapotként értelmezhetők, azonban – szemben az ilyenkor bevett gyakorlattal – nincs tisztázva, mikor és hogyan vezetik majd ki a rendkívüli helyzet. Ez által az Európai Bizottság kezében olyan eszközök jelentek meg, amelyek tovább mélyíthetik az EU demokráciadeficitjét.

Mi a baj a rendkívüli állapottal?

A német politikában és jogtudományban a rendkívüli állapotra mint jogi intézményre meglehetősen bizalmatlanul tekintenek. Ennek oka, hogy az a folyamat, amelyet Németország weimarizálódásaként ismerünk, és amely végső soron a náci hatalomátvételhez vezetett, rendkívüli állapotokkal övezett korszak volt. További párhuzam, hogy a Weimari Köztársaság számára a „kegyelemdöfést” épp az 1929-es gazdasági válság adta meg, hiszen az így kialakuló káosz miatt egyre markánsabbban jelent meg egy erős végrehajtó hatalom iránti igény. Így az akkori német állam polgárai viszonylag könnyedén fogadták el a válságot megoldani igyekvő nemzetiszocialista hatalmat, amely többek között a rendkívüli állapotok intézményét használta hatalma megszilárdítására.

Suntrup is felidézi, hogy van olyan német jogtudós, aki konkrét párhuzamba állítja a mostani EU és Weimari Köztársaság válságkezelési módszereit. Bár ez a megállapítás a szerző szerint is túlzó, hiszen a gazdasági válság okozta sebek nem olyan mélyek, mint anno, és a hatalomkoncentráció mértéke sem érhet fel a harmincas évek gyakorlatához, azt – az EU-kritikus Joseph Vogl  nyomán – a szerző is kiemeli, hogy az EU és annak polgárai jelenleg megtanultak „benne élni a válságban” (Krisenbewohner). Ez igaz a jogi berendezkedésre is.

Túl sok eszköz van a Bizottság kezében

A jelenlegi EU-s jogi és politikai rendszert kritizálók szerint a problémák még 2011-ben kezdődtek, amikor az Európai Bizottság akkori elnöke, Jose Manuel Barroso, különleges válságkezelő intézkedéseket hirdetett meg. A tanulmány idézi is Barrosót: „Ezek a rendkívüli intézkedések rendkívüli idők következményei. Európa nem engedheti meg, hogy még egyszer ilyen helyzetben találja magát.”

Suntrup aggályos válságkezelési elemként nevezi meg a European Financial Stability Facilityt (EFSF), ami egy, az eurozóna tagjai által létrehozott kvázi pénzügyi intézmény (bank), amelyet bár tagállami szerződések hoznak létre, mégis magánjogi keretek között, de az Európai Bizottság felügyelete alatt működik. Ezen intézmény felügyelete pedig olyan lehetőségekkel ruházza fel a bizottságokat, amelyek messze túlmutatnak annak eredeti célján, azaz a EU-s döntések végrehajtásán. Az EFSF-et egészíti ki a később létrejött Európai Stabilitási Mechanizmus (ESM). Az ESM létrehozásának célja az volt, hogy harmonizálják a mechanizmus működését az Európai Unióról szóló szerződéssel, azonban több német jogtudós szerint ez csak részben teljesült. Az ESM-en keresztül a Bizottság olyan politikai eszköztárhoz jutott – lényegében gazdasági szükségszerűségre hivatkozva –, amellyel egyfelől konkrét politikai nyomást tud gyakorolni az egyes nemzetállamokra, másrészt egyfajta nemzetek feletti szuperkormányként képes értelmezni saját magát. Ez csak egy példa abból a kiterjedt eszköztárból, amelyet válságkezelés címén a Bizottság saját hatáskörbe vett.

Miért probléma ez?

Külön érdekes, hogy Suntrup cikkének hangvétele egyébként inkább föderalista, tehát azt várhatnánk, hogy a szerző, valamint a szerző által hivatkozott kutatók és szaktekintélyek alapvetően támogatják a Bizottság hatásköreinek bővítését. Ez azonban nincs így. Suntrup még Carl Schmitt Politikai Teológiáját is idézi, amelyben a klasszikus szerző amellett érvel, hogy egy demokrácia és tágabb értelemben egy politikai rendszer állapotáról az mond el a legtöbbet, hogy miként kezeli a renkdívüli helyzeteket. Suntrup szerint ebben a tekintetben az EU rosszul vizsgázott. A föderalista beállítottságú német jogtudósok is ódzkodnak a Bizottság ilyen jellegű hatáskörbővítésétől, mivel erősen él bennük a weimari tapasztalok miatt kialakult ellenérzés a rendkívüli állapotokkal szemben. Bár támogatják egy szorosabb Európai Unió létrejöttét, a többség egyetért abban, hogy annak nem rendkívüli állapot segítségével, hanem demokratikus folyamatok eredményeként kell megtörténnie.