Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

Oroszországnak és Törökországnak, más államokkal együtt, sikerült komolyan előmozdítania a szíriai válság rendezését – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök, amikor pénteken a Kremlben fogadta Mevlüt Cavusoglu török külügy- és Hulusi Akar védelmi minisztert.
A találkozón török részről részt vett még Hakan Fidan, a Nemzeti Hírszerző szervezet vezetője, orosz részről pedig Szergej Lavrov külügy- és Szergej Sojgu védelmi miniszter, valamint Alekszandr Lavrentyjev, az szíriai rendezés ügyében illetékes elnöki megbízott.
„Országaink erőfeszítéseinek és más érdekelt államok, konkrétan Irán bevonásának, valamint az ENSZ-szel, az európai országokkal és az Egyesült Államokkal való együttműködésünknek köszönhetően sikerült komoly haladást elérnünk a szíriai válság rendezésében” – mondta az orosz elnök.

(MTI)