Trump kiállt az abortuszellenes mozgalom mellett

2018. január 20. 09:16

Az alelnök szerint Trump az amerikai történelem legéletpártibb elnöke.

2018. január 20. 09:16

Donald Trump amerikai elnök élőben, videón keresztül biztosította támogatásáról az abortuszellenes mozgalom felvonulóit pénteken Washingtonban. 

Bár korábban Ronald Reagan és George W. Bush elnökök is köszöntötték – telefonon – az abortuszellenes mozgalmat, Donald Trump az első hivatalban lévő elnök, aki videón keresztül a Fehér Házból biztosította támogatásáról a 45 év óta minden évben megrendezett „Menet az életért” nevű abortuszellenes meneten résztvevőket. Az élőben, nagy kivetítőkön közvetített beszéd előtt Mike Pence alelnök úgy „vezette fel” az elnököt, mint az amerikai történelem „leginkább életbarát” elnökét és hozzátette, hogy Trump „visszaállítja majd az élet szentségét a törvénykezés középpontjába”. 

A Fehér Ház és a kongresszus épülete közötti, Mallnak nevezett óriási téren felvonulóknak Donald Trump így fogalmazott: „kormányzatom idején mindig védelmünkbe vesszük a Függetlenségi Nyilatkozatban legelsőként megfogalmazott jogot, s ez az élethez való jog”.  Felidézte az elnöksége első esztendejében hozott abortuszellenes intézkedéseket, köztük azt is, amelyet éppen a héten foganatosított az egészségügyi és emberi erőforrások minisztériuma. Az intézkedés értelmében a minisztériumban új részleget hoznak létre, amely a lelkiismereti és vallásszabadság biztosításán őrködve támogatja majd azokat az orvosokat, ápolókat, egészségügyi dolgozókat, akik visszautasítják a meggyőződésükkel ellentétes egészségügyi beavatkozásokat, például az abortusz végrehajtását. Az intézkedés ezen kívül arra bátorítja az egyes szövetségi államokat, hogy ne finanszírozzanak magzatelhajtást végző szervezeteket. 

Beszédében Trump bírálta a Roe/Wade néven ismertté vált, 1973-ban a szövetségi legfelsőbb bíróság által hozott törvényt, amely legalizálta a mesterséges terhesség-megszakítást. Ezt a „világ egyik legmegengedőbb” abortusztörvényének nevezte. Hozzátette: az Egyesült Államok egyike a világ azon hét államának, ahol engedélyezik a késői szakaszban lévő terhesség megszakítását. A hét ország közül Kínát és Észak-Koreát említette meg. (A többi ország, ahol a terhesség 20. hete után is engedélyezik az abortuszt: Kanada, Hollandia, Szingapúr és Vietnam.) Trump megígérte egyúttal több abortuszellenes bíró kinevezését is. 

Az elnök január 19-ét Az Élet Szentsége Napjává nyilvánította.

(MTI)

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2018. január 21. 01:44
Akinek ekkora sok lelkiismerete meg vallása van ő ugyan miért is választ magának a saját szabad akaratából olyan szakmát, hogy abortusszal kelljen foglalkoznia??? Ha már minden áron orvosok akarnak lenni, akkor miért nem mennek például szemésznek? Egy szemészorvos viszonylag ritkán kerül abortusz közelébe. Az nem járja, hogy azért választanak maguknak ilyen szakmát, hogy aztán "lelkiismereti" okokra hivatkozva elszabotálják a munkavégzést. A vágóhídon talán elnézik, hogy a böllér lelkisimereti okokra hivatkozva nem hajlandó dolgozni? Ezeknek az orvosoknak egyszerűen csak büdös a munka. Menjenek akkor olajbányásznak! Ott nem kell abortuszolni.
péterx
2018. január 20. 21:57
Védtelen emberek legyilkolása az anyaméhben : égbekiáltó bűn !
balsors
2018. január 20. 13:47
Életet az életnek.
Ellensúly
2018. január 20. 12:27
Ugyanúgy marionettbáb, mint Obama, de az élet védelmét és az LMBTQI(RALYWALOI869OLJQOAOOAP stb.)-mozgalom nyomulásával szembeni ellenállását figyelembe véve azért jobb nála.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!