Harminckét Planned Parenthood-központot zártak be idén

2017. december 20. 20:06

Az abortuszklinika hanyatlóban van, de még így is 500 millió dollárt költenek rá évente.

2017. december 20. 20:06

Az abortuszellenes Amerikai Élet Ligája nevű szervezet decemberben nyilvánosságra hozott kutatása szerint az Egyesült Államokban csak idén 32 Planned Parenthood-központot zártak be – adja közre a The Washington Times.

Jim Sedlak, a kutatást nyilvánosságra hozó szervezet ügyvezető igazgatója szerint egyértelművé vált, „az amerikaiaknak elegük lett a Planned Parenthoodból”, és felcsillant a remény, hogy az ellentmondásos abortuszklinika vége „közelebb lehet, mint azt legmerészebb elképzeléseinkben két éve hihettük”. 

Az abortuszokat is végrehajtó magánklinika vezetősége egyelőre nem tudja, mi lehet a szolgáltatásaik iránti megcsappant kereslet mögött. Mégis, néhányan arra következtetnek, hogy a 2010-ben meghozott Obamacare-törvény hatályba lépése után az emberek inkább az egészségügyi törvénycsomag keretében nyújtott szolgáltatásokat veszik igénybe, mintsem hogy a fizetős klinikához forduljanak.

A Planned Parenthood fénykora ugyanakkor már jóval 2010 előtt véget ért: 1995-ben a szervezetnek még 938 klinikája volt Amerika-szerte, mára ez a szám pedig 597-re csökkent. 

A klinika legutóbbi pénzügyi jelentése szerint 2015-ben összesen 2,4 millió amerikai vette igénybe annak szolgáltatásait. Abban az évben a Planned Parenthood által végrehajtott abortuszok száma 328 ezer volt.

Ezzel együtt az abortuszklinika minden évben jelentős állami támogatásokat kap: évről évre körülbelül 25 millió dollárral növekszik a Planned Parenthood állami támogatása, melynek üzemeltetése megközelítőleg évi 500 millió dollárjába kerül az adófizetőknek.

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kssngr
2017. december 21. 00:55
Remek, remek.
Karvaly
2017. december 20. 20:44
Le lehetne már állítani az állami támogatásokat.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!