Beata Szydlo: A csehek és a szlovákok nem kérdőjelezték meg a visegrádi együttműködést

2017. augusztus 25. 09:39

Nem született olyan döntés, amely nyomán a csehek és a szlovákok megkérdőjelezték volna a V4-csoport működését – jelentette ki Beata Szydlo lengyel kormányfő csütörtökön.

2017. augusztus 25. 09:39

Nem volt észlelhető az Emmanuel Macron francia elnökkel folytatott tárgyalásaik után, hogy a cseh és a szlovák kormányfő megkérdőjelezné a visegrádi együttműködést – jelentette ki Beata Szydlo lengyel kormányfő csütörtöki varsói sajtóértekezletén. A lengyel politikus arra a kérdésre válaszolva, hogy hisz-e még a visegrádi együttműködésben, azt válaszolta: nem emlékszik semmilyen döntésre, amely nyomán a csehek és a szlovákok megkérdőjelezték volna a V4-csoport működését.

A miniszterelnököt arra vonatkozóan is kérdezték, hogy Bohuslav Sobotka cseh és Robert Fico szlovák kormányfő szerdán Salzburgban a francia elnökkel és Christian Kern osztrák kancellárral egyebek között a kiküldött munkavállalókról szóló uniós irányelv módosításáról egyeztettek, majd az álláspontok közeledéséről számoltak be, kilátásba helyezve további tárgyalásokat. „Védeni fogjuk álláspontunkat, mert ez a lengyel munkavállalókat védi” – szögezte le Szydlo. Hozzáfűzte: „az ilyen tárgyalások résztvevői mindig kompromisszumot keresnek” . Rámutatott, hogy az uniós tagállamok továbbra is egyeztetnek az irányelvről, a visegrádi csoport (V4) közös álláspontot is készített e témában.

A V4 kormányfőinek Macronnal júniusban Brüsszelben folytatott tárgyalásaira utalva Szydlo elmondta: a francia elnöknek akkor be is mutatták a visegrádi álláspontot. Az ügyben munkacsoportokat is kialakítottak, ezek a nyár folyamán kétszer is találkoztak, a nyári szünet után pedig folytatják munkájukat – emlékeztetett.

Konrad Szymanski, az EU-ügyekért felelős lengyel külügyminiszter-helyettes még Fico és Sobotka szerdai nyilatkozatai előtt a PAP hírügynökségnek megerősítette: az említett irányelv ügyében a V4 egységes, a salzburgi megbeszélések ezen mit sem változtatnak.

A lengyel sajtó csütörtökön széles körben idézte Lidové Noviny című cseh napilapot, amely az ANO nevű cseh kormánykoalíciós pártot elnöklő Andrej Babis családjának birtokában van. A szerdán megjelent kommentár szerint Sobotka és Fico a salzburgi találkozón saját országaik érdekeit tervezték előtérbe helyezni, megtörve így a visegrádi egységet.

(MTI)

Összesen 40 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Hegyi Gyula
2017. augusztus 25. 11:57
Azért jó látni, hogy a magyar-szlovák barátság ilyen fontos a mandi tisztelt törzsközönségének.
Tyrker
2017. augusztus 25. 11:56
"Sobotka és Fico a salzburgi találkozón saját országaik érdekeit tervezték előtérbe helyezni" Na, ez az, amit Orbántól hiába is várnók. Ő kizárólag a saját érdekeit nézi. Meg talán Oroszországét.
atila68
2017. augusztus 25. 11:27
Most, hogy kilépnek a britek, fosnak a franciák, nem kicsit. Történelmi lehetőség ez, nem szabad hagyni, hogy széthúzást szítson bárki.
tango47
2017. augusztus 25. 11:13
Macronnál elmúltak a mézeshetek otthon, egyre népszerűtlenebb. Most megpróbálkozik a külpolitikával. Biztosan ért a szar-keveréshez, de remélem V4 ügyben nem lesz sikeres a próbálkozása.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!