Tíz embert megsebesített az Etna

2017. március 16. 19:45

Egy turistacsoport látni akarta az Etna február óta szünet nélkül folyó láváját, de amikor a láva találkozott a hegyet takaró hóréteggel, robbanás következett be, ami megsebesítette a turistákat, köztük a BBC egyik riporterét. Ez volt az utóbbi több mint harminc év legsúlyosabb balesete.

2017. március 16. 19:45

Tíz személy szenvedett könnyebb sérülést az Etna szicíliai vulkánon a feltörő láva miatt – jelentette az olasz katasztrófavédelem csütörtökön. Az Etna február végén tört ki, és azóta szünet nélküli a lávafolyam a vulkán déli lejtőjén. Ennek látványát akarták közelről látni a turistacsoport tagjai, akik vezetővel kapaszkodtak fel 2700 méteres magasságig. 

A közelükben folyó forró láva azonban a vulkáni hegyet takaró hóréteggel találkozott, és ennek hatása robbanásszerű volt. A lávatömeg apró és tüzes kövekre tört, amelyek minden irányba lövedékszerűen szétrepültek. Tíz személy sérült meg a fején és végtagjain, hetet kellett kórházba szállítani.  

A sérültek között volt Rebecca Morelle, a BBC brit televízió tudósítója, aki Twitter-fiókján számolt be a történtekről, hangsúlyozva, hogy ez az az élmény, amelyet reményei szerint soha többé nem él át. Operatőrének kabátját a lávakövek valósággal kilyukasztották és szétolvasztották.  

Szakértők szerint az égő láva és a fagyos hó találkozásakor bekövetkező robbanás gyakori jelenség, de jobb nem a közelében lenni. 

Ez volt az utóbbi több harminc év legsúlyosabb balesete. Utoljára 1979-ben a feltörő láva miatt kilenc személy veszítette életét és 23 megsebesült. 

A heves kitörés miatt péntek reggelig korlátozták a közeli Catania város repülőtéri forgalmát. Az Etna működésétől függ, hogy pénteken tovább tart-e a korlátozás, amely miatt óránként csak öt járatot fogadnak. (MTI)

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
motoros
2017. március 17. 09:38
A hülyeség és az elvarázsolt agy is képes zombit csinálni a homo sapiensből. Röhej, hogy épeszű ember közelről akarja látni a lávát, miközben hó is van a hegyen. Fizikából mínusz 10-es.
Akitlosz
2017. március 16. 20:31
Nem az Etna hibája Adott fényjelzést. Az emberek maguknak keresték a bajt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!