Kohl: A nemzeti különbségek gazdagítják Európát
Az 1982 és 1998 között hatalmon lévő politikus szerint a központi kérdés most az: „hogyan segítsünk hatékonyan a humanitárius vonatkozások, valamint a jól megalapozott kulturális és biztonságpolitikai érdekek együttes figyelembevétele mellett?” Rámutatott továbbá, hogy az Európába menekülő vagy oda menekülni akaró emberek különböző kultúrkörökből jönnek, és hangsúlyozta: jelentős részük nem azoknak a zsidó-keresztény vallási eszméknek a követője, amelyek „értékrendünk és társadalmi rendünk alapjait alkotják”.
Európában mindez „a felelős politikusok között kialakult vitához, valamint az európai polgárok elbizonytalanodásához vezet” – írta, hozzátéve, „a mi számunkra Európa önértelmezése és a saját létünk a tét.”
Az EU-tagállamok kormányainak azt tanácsolja, hogy a szembenállás helyett ismét több együttműködésre, a bizalmatlanság helyett ismét több bizalomra van szükség. „Ehhez pedig egymással szemben is nagyobb megbízhatóságra és kiszámíthatóságra van szükség” – írta a német politikus. Kohl ugyanakkor úgy vélte, hogy a nemzeti különbségek gazdagítják Európát. Emlékeztetett arra „a mély szabadságvágyra”, amely a „magyarokat a kezdetektől fogva jellemzi, és ami olyan értékessé teszi őket Európa számára”.