Az orosz államfő a négy év szünet után újra kezdett évértékelő nemzetközi sajtótájékoztatóján azzal érvelt kijelentése mellett, hogy 2008-ban – két mandátum után – megvált az elnöki poszttól, és az államfői tisztségbe négyéves kormányfői megbízatás után, idén májusban tért vissza. „Ha úgy gondoltam volna, hogy jobban megéri a tekintélyelvűség útját választani, megváltoztattam volna az alkotmányt, ez könnyű feladat lett volna” – fogalmazott arra utalva, hogy a 2011 decemberi parlamenti választások előtt kétharmados többsége volt a törvényhozás alsóházában a kormányzó Egységes Oroszország pártnak. Putyin hozzátette, hogy ehelyett olyan utat választott, amely egyértelművé tette, hogy tiszteletben tartja a törvényeket. Az orosz államfő cáfolta azokat az értesüléseket, hogy komolyabb egészségi problémákkal küzdene. Kemény üzenetet fogalmazott meg ismét az orosz ellenzék számára, hangoztatva, hogy a demokrácia és a törvények betartása nem választható el egymástól.
Az elnök ismét óvatosan fogalmazott a korrupciós ügyek miatt menesztett védelmi miniszterről, Anatolij Szergyukovról, közvetve kiállva mellette. A Mihail Hodorkovszkij, a Jukosz volt elnöke börtönbüntetésének csökkentésével kapcsolatos hírre reagálva pedig azt állította, hogy azt egy jogszabályi változás tette lehetővé. Egyidejűleg cáfolta, hogy valaha is nyomást gyakorolt volna a bíróságra az ügyben. A sajtókonferencián több orosz és külföldi újságíró is úgy vélte, hogy az orosz törvényhozásban szerdán második olvasásban is elfogadott, úgynevezett Jakovlev-törvény túl szigorú és megalapozatlan. A jogszabály megtiltaná az orosz gyerekek örökbefogadását az Egyesült Államok polgárai által. Putyin kitartott amellett, hogy az orosz tisztviselők beutazását megtiltó amerikai jogszabályra, a Magnyitszkij-záradékra megfelelő választ kell adni. Feltűnő volt, hogy külpolitikai kérdésekről szinte alig esett szó, a külföldi tudósítók pedig csak két és fél órával a sajtókonferencia kezdetét követően kaptak szót. Az orosz államfő a Kreml álláspontját ismételte meg Szíriával kapcsolatban, a békés megoldást szorgalmazva, Washingtont pedig ismét bírálta az európai rakétavédelmi rendszer miatt.