Is Romania worse than Hungary?

Ide irom, bar a tema kicsit mas jellegu, felt van az indexen az idei roman matematika erettsegi feladatsor, hat sokkal sokkal nehezebb mint a magyar. Ez a roman sort a magyar(orszagi) diakok 90%-a nem tudna megoldni kettesre. magyarorszagi matek erettsegi: http://href.hu/x/i57b romaniai matek erettsegi: http://href.hu/x/i57c (magyar nyelvu feladatokkal) Azt kell mondjam, Romania sokkal kulonb ebben a tekintetben Mo-nal.

Amint azt még Paul Lendvai is el-és felismerte, a két Viktor magatartásának összehasonlítása sántít. Ennek ellenére iszonyú, hogy hazánk nemzetközi híre olyan gyalázatossá vált röpke két esztendő alatt, hogy a világ automatikusan egy kalapba pakol bennünket felszíni hasonlóságok miatt és képtelen meglátni a különbségeket. Egy azonban bizonyos; Románia ámokfutása nem engedi feledésbe merülni a hazai unortodox jogállamiságot és gazdaságot.

Speciel ha megnézzük az európai populációk alapvető kulturális, politikai viselkedését, akkor három kultúrkört tudunk elkülöníteni. Egy erkölcsökre épülő északi protestánst, egy intézményi autoritásra épülő központi és déli katolikust és egy önkényre és korrupcióra épülő balkáni ortodoxot és ez minden tekintetben nyomon követhető. Nézzük a plágiumot elsőre négy példán: - a protestáns kultúrkörben Karl-Theodor zu Guttenberg német hadügyminiszter, miután napvilágra kerül, hogy disszertációjában plagizált, az elismeri és bocsánatot kér, majd miután eltiltják doktori címének használatától lemond. - a katolikus kultúrkörben Patrick Poivre d'Arvor neves újságíró interjúkat hamisít magának Fidellel és másokkal, miután ez napvilágra kerül eszeveszett tagadásba kezd, perel és mellébeszél, miután bíróság is kimondja a tényt, hogy plagizált hosszú mellébeszélés után kinyögi, hogy talán ő is hibázhatott valahol. - a katolikus kultúrkörben Schmitt Pál magyar köztársasági elnök doktoriját plagizálja egy bolgár szerzőtől, miután napvilágra kerül ezt hevesen tagadja, és csak miután a felálló egyetemi testület kimondja a doktori cím visszavonását mond le, bár továbbra is tagadja, hogy alapvetően hibázott volna. - az ortodox kultúrkörben Victor Ponta román miniszterelnök doktoriját érintő plágiumra derül fény, a román miniszterelnök hevesen tagadja ezt, az ügy kivizsgálására felálló egyetemi testületet feloszlatja mielőtt az bármilyen ítéletet hozhatna a doktorija ügyében, és egyébként is mindenkinek a kurvaannyát szögezi le végezetül. Jól látható, hogy a protestáns kultúrkörben bőven elég az erkölcstelen tett napvilágra kerülése, hogy az erkölcsös közösség nyomása kikényszerítse a bűnös bűnbánatát és annak minden konzekvenciáját, a bűnös "pere" az erkölcsös közösség előtt kezdődik és már ott le is zárul. A katolikus világban az intézményi döntések játszanak főszerepet, lehet, hogy a bűn napvilágra kerül és erkölcstelen, de amíg az arra kvalifikált intézmények ki nem mondják a bűn tényét, addig a bűnös védekezni fog, akkor is, ha védekezése csak hazugság, ám tiszteli az intézmény döntését és azt követően levonja a konzekvenciákat. A bűnös "pere" az intézmények előtt zajlik, a bűnös védekezése az intézmények bíráinak szól, az intézmények döntésével zárul le. Az ortodox világban a bűnös hatalmának mértékétől függ, hogy meg tudja e semmisíteni azokat az intézményeket, amelyek bűnösségét kimondhatnák, ha egyáltalán érdeklik a konzekvenciák, hiszen megtehetné azt is, hogy tudomást se vesz róluk. Most lássunk újabb négy példát, mi történik ha a politikusok alkotmányos akadályokba ütköznek e három kultúrkörben: - a protestáns kultúrkörben a német kormány 2011-ben gyorsítani próbálja az euróválsággal kapcsolatos intézkedések meghozatalát és az euróövezeti mentőalappal kapcsolatos tranzakciók jóváhagyását egy kilencfős parlamenti testületre ruházta volna, de ezt néhány képviselő megtámadta az alkotmánybíróságon, amely kimondta, hogy a parlament jogai csorbíthatatlanok és minden esetben a parlamentnek kell döntenie a testület helyett a költségvetési pénzekről. A német kormány tudomásul vette a döntést. - a katolikus kultúrkörben a francia kormány 2005-ben ratifikálja az európai alkotmányt, de el akarja kerülni, hogy nekik nem kívánatos módon bővíteni lehessen az EU-t, ezért egyben olyan irányban is módosítja a francia alkotmányt, hogy minden új tag felvételéről népszavazásnak kell döntenie, ily módon jogszerűen kiskaput nyit a francia érdekek védelmében az ratifikált EU alkotmányra (elsősorban Törökország felvételének a megakadályozása a céljuk, mert az radikálisan erodálná a francia befolyást az EU fölött). - a katolikus kultúrkörben Magyarországon az alkotmánybíróság megsemmisíti a pofátlannak tekintett végkielégítések megadóztatásának törvényét, amit követően a kormány élve a kétharmados többségével alkotmánymódosítást hajt végre, hogy az alkotmánybíróság elveszítse a vizsgálati kompetenciáját gazdasági kérdésekben, amit követően immár alkotmányos módon adóztathatják meg egy új törvénnyel a végkielégítéseket. - az ortodox kultúrkörbe tartozó Romániában vita bontakozik ki arról, hogy az EP-ben ki képviselje az országot, a miniszterelnök vagy az elnök, miután az alkotmánybíróság kimondja, hogy az elnök, a miniszterelnök ezt negligálja és ő utazik el az országa képviseletében, majd nem sokára magát az elnököt is eltávolítja a hatalomból. A példákon látható, hogy a protestáns országokban az alkotmány és az alkotmánybíróság döntéseit abszolút tisztelet övezi és a kormányzatok kísérletet se tesznek a nekik nem tetsző döntések megváltoztatására. A katolikus országokban az alkotmány és az alkotmánybíróság a kormányzatnak nem tetsző passzusait és döntéseit a kormányzat minden esetben legitim módon megváltoztatja, ha erre lehetősége van, maximális tiszteletben tartva az alkotmányos rend szentségét, míg az ortodox országokban az alkotmányban foglaltak és az alkotmánybíróság döntései semmiben sem befolyásolják a hatalmat gyakorló politikusokat. Mindhárom esetben láthatjuk, hogy alapvetően a vallásukra visszavezethető kulturális tényezők határozzák meg viselkedésüket. A katolicizmus az intézményi autoritás vallása, katolikusnak lenni annyi, mint hinni az Egyházban és tisztelni az Egyházat, ezért alakult így, mert a nyugati császárság bukásával az Egyház magára maradt és magára ölthette a császárság intézményi jellegeit is és autoritássá válhatott, amely hatalmát meg tudta védeni az időközben újjáalakuló nyugati császársággal szemben is. Az Egyház volt a nyugat első intézménye, az első állandó forrása a jognak, tudásnak és igazságnak. A katolikus világban ezért az intézményeknek van tekintélyük, az intézmények döntései megfellebbezhetetlenek. A katolikus világ ezért ismeri és képes alkalmazni a jogállamiság fogalmát, hiszen az intézményekbe vetett hit révén rendelkezésére áll az eszköz annak alkalmazására. Az jogállamiság intézményei garantálják a katolikus világ jogállamainak sérthetetlenségét. A gyakorlati példákon láthatjuk, hogy a katolikus országokban a bűn intézményi keretek között történő kimondása elegendő ahhoz, hogy a bűnös levonja a konzekvenciákat. Az intézményi autoritással szemben a bűnös nem áll meg. A protestáns világ a korrupt vagy annak tekintet katolikus intézmények ellenében jött létre és kizárólag a dogmába vetett hitre épített, arra az erkölcsre, amit bárki levezethet magának a Szentírásból és amihez a ragaszkodás az ember mércéje. A protestantizmus az erkölcs vallása és a protestáns világban ezért számíthat a jogállamiság alapvetően az egyén erkölcsiségére, mint a jogállam garanciájára. A protestáns országok jogállamát az erkölcsös polgáraik önmegtartóztatása védelmezi elsősorban és ez az erkölcseikből következő önmegtartóztatás az, ami megteremti a protestáns országok jogállamiságának fundamentumát. A gyakorlati esetben láthattuk, hogy a protestáns országokban már magának a bűnnek a napvilágra kerülése elegendő volt a beismerő vallomáshoz és a konzekvenciák levonásához. A társadalom erkölcsi rendjével szemben a bűnös nem áll meg. Az ortodoxia soha nem tudott megszabadulni a mindenható császári felsőbbségtől, a keleti cézaropápizmustól, aminek következtében az ortodoxia a teljhatalmú császárok eszközévé vált, az ortodox főpapság feladata a császári akarat dogmatizálása lett, annak bármiáron, akár alátámasztása bármi körülmények között teológiai érvekkel, hiszen különben jajj lett volna nekik, ennek következtében az ortodox vallás a korrupció és a dogmák vallásává vált és e dogmáknak, mivel a császári hatalom ki is tudta kényszeríti a beléjük vetett hitet teljes mértékben engedelmeskedni tartoztak a hívek. Az ortodox világ máig az önkény világa, ahol az intézmények nem közvetítenek semmilyen igazságot, csak a hatalom eszközei, ahol a törvény csak malaszt és kizárólag a hatalom uralkodik erkölcs és kötöttségek nélkül. Az ortodox világ nem ismer semmilyen eszközt a jogállamiság kikényszerítésére, hiszen csak az uralkodó hatalom teljhatalma ismert számára, mint kormányzati forma. Ez a korlátlan önkény az ortodox világ sajátja. A gyakorlati példákon láthatjuk, hogy itt nincs intézmény és erkölcs, ami a bűnös hatalommal szemben megállna a lábán, ha marad egyáltalán lába a hatalommal konfrontálódás után.

Részemről csak ismételni tudom magam: teljesen mindegy, hogy legális vagy nem legális módon korlátozzák a politikai versenyt és terjesztik ki a hatalmat, mindkettő uolyan gusztustalan és felháborító. Persze a jogászoknak a román helyzet fekete-fehér a magyar nem. Az utóbbi éppen ezért sokkal veszélyesebb.