Szekérrúd

„Útelágazáshoz – klasszikusabban: elágazódáshoz – értünk: van egy útja a Fidesznek (értve most ezalatt elsősorban Orbán Viktort, a családját és a család üzletfeleit; néhány száz, vagy legfeljebb pár ezer embert, meg az őket kiszolgáló intézményeket, szervezeteket és csoportokat, valamint óvatos becslések szerint az ország gazdasági erőforrásainak az egyharmadát, illetve a hazai média kétharmadát), meg van egy másik az országnak, és a kettő egyre látványosabban elválik egymástól.

Az elsőről, vagyis a leegyszerűsítve Fidesznek nevezett csapatéról nem tudjuk pontosan, hogy hova vezet. A cél az, ami látszik, de nem földrajzi, hanem anyagi értelemben: van itt ez az irdatlan vagyontömeg, amire az utóbbi 13 évben sikerült szert tenni - szinte kizárólag az eltérített uniós támogatásokból, az olcsón megszerzett állami vagyonból illetve az állam elrekvirált erőforrásaiból –, és meg kellene valahogy tartani, kerül amibe kerül (az országnak). A másodikról teljesen egyértelmű, hogy hova visz, vagy inkább vinne: egy népszavazási eredmény, egy többé-kevésbé még ma is érvényes társadalmi konszenzus, és számtalan, azonos irányba mutató közvélemény-kutatás jelöli ki. Meg hát a napi gyakorlat: oda küldjük a gyerekeinket, ha igazán versenyképes oktatást szánunk nekik, onnan fogyasztunk – ha megtehetjük - kultúrát, sportot, mindent; valamennyien, még a fideszesek is.

A problémát, amelynek kézzelfogható megnyilvánulásait nevezhetjük akár, jogállamisági mechanizmusnak, a támogatások visszatartásának, a soros elnökségről szóló vitának, Brüsszel arroganciájának vagy Magyarország szabadságharcának, az okozza, hogy a két út egyszerre nem járható. Azaz nem lehet egyszerre az Orbán-klán vagyonát megőrizni és az eddigihez hasonló módszerekkel gyarapítani, és közben az országot Európa felé közelíteni, vagy legalább megakadályozni a gyorsuló ütemű távolodását. Azért nem lehet, mert a vagyonszerzést, illetve a vagyonszerzők büntetlenségét biztosító szisztéma immár naponta kerül összeütközésbe az európai szabályrendszerrel, meg az európai adófizetők akaratával. (...)

Nem az a kérdés, hogy megcsinálják-e hozzá az ideológiát, amelynek révén legalább 3 millió ember elhiszi, hogy a történet a magyar szabadságról, és nem a lopott holmi megőrzéséről szól – már megcsinálták, és működik. Hanem csupán az: észreveszi-e időben a többi 7 millió, hogy a játék, ami az ő bőrükre, az ő jövőjükre megy, hamarosan eldől. És ha észreveszi, maradt-e még bármi eszköze, hogy az ország végül valahogy mégiscsak azon az úton menjen tovább, amerre országként menni szeretne – és ne a Fideszén.”

Nyitókép:  MTI / Mohai Balázs