Hogyan győzhet a Nyugat? – itt vannak az ukrajnai háború eddigi tanulságai

Írta: Somkuti Bálint biztonságpolitikai szakértő, hadtörténész (MCC Geopolitikai Műhely)

A pozsonyi Globsec think tank kiadott egy 40 oldalas tanulmányt, amely a Hogyan győzzük le Oroszországot? – Mit kellene a NATO erőinek megtanulni Ukrajna honvédő háborújából? címet viseli.

A dokumentum szerzője Nico Lange német szakértő, aki nem is olyan régen, 2019 és 2022 között a német Honvédelmi Minisztérium kabinetfőnöke volt CDU-s színekben. Önéletrajza szerint éveket töltött Oroszországban és Ukrajnában, folyékonyan beszél ukránul és oroszul. Szerzőtársaival az ukrán konfliktus egy évének tanulságait vonta le és tette közzé egy terjedelmes elemzésben.

A társadalom totális felkészítése

A tíz fejezetre osztott anyagban az első rész a társadalom totális védelmi felkészítéséről szól. Lange ezen belül

Emellett a szerzők az egyén civil tapasztalataival, képességeivel összhangban lévő tartalékos katonai szolgálat fontosságát emelték ki, amely érthető okokból jelentős előnyökkel jár, úgy az állampolgár, mind az állam számára. A fent felsorolt képességek gyakorlását és rögzítését szolgáló, a harmadik pontban tárgyalt helyi és regionális védelmi gyakorlatok tartása aláhúzza a honvédelmi feladattal is megbízott közösségek építését, valamint központi támogatását is.

Érdekes tény: mind az érvényes svéd és finn védelmi koncepció, mind a hidegháborús osztrák Spanocchi-doktrína, valamint a jugoszláv néphadsereg partizán hagyományokon alapuló védelmi elképzelése is ezen az elven alapult!

Lange és társai a polgármesterek, az önkormányzati képviselők és egyéb döntéshozók képzését javasolják krízis- és alapvető katonai védelmi tervezési feladatok ellátásában, sőt az ilyen irányú ismeretet mint alapfeltételt javasolják hivatalok betöltésében. Végezetül egy olyan civil társadalmon alapuló információs hálózat felállítását javasolják, amely folyamatosan gyűjti, elemzi és a katonai szervezetek felé továbbítja az adatokat. Ez az fenti kettő eléggé hidegrázós javaslat, nekünk kelet-európaiaknak akár sötétebb időket is felidézhet.

Bár a javaslat az elmúlt két-három évtizedben Európát jellemző és általam is sokat kritizált teljes szellemi demilitarizáltság felszámolását jelenti, kérdés az, hogy a fentiekhez szükséges követelmények hogyan biztosíthatóak. Egy ilyen szinten háborúellenessé tett Európában sem a szellemi, sem a fizikai síkon nem látszik annak esélye, hogy a jelenleg uralkodó felfogás drasztikus és alapos revíziójára sor kerüljön. Még abban az esetben sem, ha egy sötét időket idéző, egyértelmű fenyegetést jelentő veszély, új ellenség jelenik meg.

Adatvezérelt hadviselés

Az elemzés második fejezete az adatvezérelt hadviselésről szól. Elsőként a szerzők a teljes és folyamatos adatáramlást említik, amely véleményük szerint a csatamezőn elengedhetetlen fontosságú. Kiemelik, hogy az adatokat minden hadelméleti szinten gyűjteni és elemezni szükséges. Ehhez a szerzők szerint

Ugyan a Starlink mellett az EUTELSAT és a TELESAT is működtet ilyen hálózatokat, valahogy nehezen elképzelhető, hogy modern hadseregek kizárólag magánkézben lévő cégek kommunikációs megoldásainak használatával tudjanak működni. Ráadásul a műholdak sérülékenyek, és már minden nagyobb hatalom rendelkezik műholdelhárító fegyverekkel. A Data Force-nak nevezett, az adatok feldolgozását végző IT- és mesterségesintelligencia-szakemberekből álló elemzőközpontot a szerzők szerint minél hamarabb a NATO hadviselési koncepciójának részévé kell tenni. Ugyanúgy, ahogy az Open Source Intelligence-t, azaz a nyílt forrású információkból dolgozó hírszerzést is. A probléma az utóbbival az, hogy a jelenleg működő hasonló szervezetek szinte biztos, hogy nem az átlagemberek tudását használják fel, hanem jó eséllyel állami hírszerző szervezetek fedőcégeiként működnek.

Lange másik javaslata szerint minél hamarabb fel kell gyorsítani a műveleti sebességet különösen az időérzékeny céloknál, azaz az önjáró lövegekhez hasonló, gyorsan mozgó célpontok esetében, mindezt ráadásul akár a műveleti biztonság rovására. Nos, ennek a területek nem vagyok szakértője, de valami azt súgja, hogy ha megkérdeznék egy hivatásost erről a kérdésről, nem biztos, hogy ugyanezen a véleményen lenne. Azzal viszont mindenképpen egyet kell értenünk, amit a következő pontban javasolnak a szerzők, azaz az innovációs és beszerzési ciklusok felgyorsításával, különösen a civil feltalálóktól, a civil életből származó újítások és az ezekre alapuló új cégek, valamint startupok esetében.

Decentralizált döntéshozatal

A következő fejezetben a decentralizált hálózatokból álló vezetés, illetve az alsó és középső szintekre áthelyezett döntéshozatal mellett érvelnek a szerzők, amely módszertan a sebességet és az alkalmazkodást helyezi a középpontba. Feltenném a kérdést, hogy a Blitzkriegről és feladatorientált vezetésről hallott-e már a szerző? Ide tartozik, hogy a joggal kritizált

hanem már a második világháború mozgáscentrikus hadműveleteiben is.

Ennek megvalósításában ahogy a szerzők írják, valóban elengedhetetlenek a szóbeli megállapodások, illetve a gyors személyes kommunikáció során meghozott döntések kivitelezése, de ez már évtizedek óta a NATO-hadseregek sajátossága. A gondolkodó, hálózatban és mátrix struktúrában működő katonai vezetés létrehozása, az altisztek nagyobb bevonása a döntési folyamatokba, valamint a rendelkezésre álló erők kreatív használata valóban érvényes gondolatok, bár eléggé magától értetődőek.

Gyorsaság és pontosság

A negyedik fejezetben tárgyalt, az ellenség logisztikai, vezetési és kommunikációs erőforrásaira mért csapások Lange és társai szerint a katonai mozgékonyság tovább fokozásával, a közepes és könnyű erők további előtérbe helyezésével, valamint a sebesség és pontosság fejlesztésével érhetőek el. Emellett kiemelik ezen „slice and starve” támadások erőforráshatékony alkalmazását. A felszeletelni és kiéheztetni kifejezéssel kapcsolatban a szerzők mintha még nem hallottak volna a mélységi műveletekről, vagy másképp Blitzkriegről, amely pontosan ezen az elven alapul.

Nehéz elmenni a közel ugyanezen a helyeken 1941-ben kialakult jelentős szovjet katlanok mellett. Minszk, Szmolenszk vagy éppen Kijev környékén minden „zsebben” több százezer szovjet katona fogságba esésével végződtek a „felszeletelések”.

felszámolták a logisztikai hálózatot és katlanba zárva a lassan mozgó szovjet erőket néhány alkalommal szó szerint kiéheztették a bekerített erőket, amíg nem maradt más választásuk, mint hogy megadják magukat. Bár tény, hogy az itt a Mandineren is tárgyalt, az ISIS-ére emlékeztető harcmodor gyorsan mozgó, 5-10 járműből álló csoportosításai jelentős sikereket értek el a széthúzott és hiányosan védett orosz védelmi vonallal szemben, de ezek a támadások is azon nyomban elhaltak, amikor kiépített állásokban védekező, megfelelő létszámú alakulatokkal találták magukat szemben.

(fotó: VIRGINIE NGUYEN HOANG / HANS LUCAS / HANS LUCAS VIA AFP)

Drónok harca

Az ötödik fejezet sajnos további közhelyeket tartalmaz, miszerint szerezzünk be minél több drónt és alkalmazzuk ezeket a hadsereg minden szintjén, illetve használjunk olcsó kereskedelmi forgalomban is kapható drónokat is katonai célokra a kifejezetten katonai specifikációk alapján kifejlesztett UAV-k mellett. Nos ezt nagyon nehéz másképp értékelni, mint olcsó hatásvadászatként, ugyanis pont az ukrán konfliktus mutatott rá, hogy hatékony elektronikai hadviselés mellett nemcsak a kereskedelmi drónok, hanem a felvételek tanulsága szerint még a katonai pilóta nélküli eszközök is igen nehezen bevethetők. Amint arról több ukrán videó is tanúskodik.

Azokat az ajánlásokat, amelyek szerint gyorsan és olcsón fejlesszünk ki olyan drónokat, amelyek kínai közreműködés nélkül bevethetőek, megint csak nehéz hova tenni, éppúgy, mint azt a megállapítást, amely a drónok üzemeltetését összes haderőnemben és minden hadelméleti szinten javasolja.

Jó példa erre az egy ideje a neten keringő videó, amelyben az orosz szakadár népköztársaságok egyik gyalogos alegysége, észlelve a rájuk vadászó ukrán drónt, megpróbálta egy kezdetleges vagy rosszul használt drónfegyverrel működésképtelenné tenni azt. Feltenném a kérdést: melyik NATO vagy amerikai gyalogos raj rendelkezik C-UAV (drónelhárító) eszközzel?

Könnyű egységek

A könnyű egységek – már említett sikereire – alapozott tanulságait vonja le a 6. fejezet, amely szerint az aszimmetrikus, vagy mozgásközpontú harc megvívásához szükséges a könnyű gyalogsági zászlóaljak, vagy századok (jägerek/vadászok) újbóli bevezetése a hagyományos fegyveres erők kötelékébe. Mivel az ógörög peltasztészek, a magyar huszárok vagy az amerikai függetlenségi háború rangerei éppúgy jelentős szerepet játszottak hadtörténelemben, mint a napóleoni korszak grenzerei vagy voltigeur-jei, megint úgy tűnik, hogy valaki újból feltalálta a kereket. Ezek a könnyű alakulatok egyrészt jellemzően különlegesen képzett csapatok voltak, másrészt feladatuk a nehezebb, alakzatban harcoló alakulatok védelme volt hasonló feladatú egységek ellen, és nem elsősorban az önálló harctevékenység a csatamezőn. Ráadásul az ilyen feladattal rendelkező könnyűgyalogos egységeket napjainkban úgy hívják, hogy különleges műveleti erők.

Városi műveletek

A következő pont a városi műveletek fontosságára, illetve a különleges műveleti képességek fontosságára hívja fel a figyelmet. Nos az urbanizáció elterjedésével előbbiekre egyre többször kerül sor, de ez már a második világháborúban tetten érhető volt. A városi hadműveletek (Military Operations in Urban Terrain – MOUT) a legbonyolultabb formája a hadseregek harcászatának. A beépített, átszegdelt terep, a harmadik dimenzió extrém mérete, azaz a föld alatti és feletti védállások miatt amióta városok léteznek, ez a fegyveres erők legnehezebb feladata. Már Szun Cu is óva intett a város ostromoktól. Emiatt nem nagyon lehet mit kezdeni ezzel a megállapítással, hiszen a városi harc megvívásához különleges felkészítést kell, hogy kapjanak az alakulatok, például Svédországban a hegyi csapatok vívják elsősorban a városi küzdelmeket. Az viszont tagadhatatlanul érvényes észrevétel, hogy

A gyalogosan folytatott harceljárások további gyakorlása, valamint az előre telepített logisztikai megoldások szintén nehezen értelmezhetőek. Hogyan lehet előre logisztikai készleteket felhalmozni egy támadott területen? Nyilván védelemben nem lehetetlen. Azonban a javasolt teherszállító drónok éppúgy sebezhetőek az elektronikai hadviselés eszközeivel szemben, mint a felderítő változatok. Összefoglalva a jägerek, rangerek vagy egyéb modern könnyűgyalogos csapatok harcát támogató elképzeléshez figyelembe ajánlanám a Bundeswehr 1982-es szabályzatát a szerzőknek. Ebben kiemelték, hogy a városi vagy egyéb beépített területen folytatott harcokhoz alapvetően gyalogosan közlekedő és minél kevesebb járművel felszerelt gyalogos egységekre van szükség, amelyeket általában a helyszínt jól ismerő tartalékos zászlóaljak formájában bocsátottak volna a Bundeswehr hivatásos alakulatai rendelkezésére.

A tüzérség újrafelfedezése

A 7. fejezetben a tüzérség szerepének újrafelfedezéséről olvashatunk, amely a közismerten tüzérségrajongó oroszokkal szemben nem lenne szabad, hogy meglepetést okozzon bárkinek. Elég csak az óriási 16. századi Cár ágyúra, avagy a következetesen ellenfeleik hasonló méretű alakulataihoz mérten kétszer-háromszor nagyobb tüzérségi komponenssel ellátott orosz/szovjet alakulatokra gondolni. Vagy a sokszor második világháborús eredetű, tartalékban tartott orosz tüzérségi eszközök tízezreire. Bár ez az orosz a vonzalom érhető, figyelembe véve, hogy az iparosodás előrehaladtával egyre nagyobb arányú veszteségek köthetőek a tüzérséghez. Ezt S.L.A. Marshall Men under fire című könyvében is kimutatta: legyen szó Új Guinea dzsungeleiről vagy Franciaország mezeiről, a második világháborús amerikai veszteségek jelentős részét az ellenséges tüzérség okozta. Orosz kimutatások szerint ez az arány napjainkban is igaz, a vojenkorok által közölt statisztikák alapján

A szerzők ráadásul a korábbi pontok egyikében kiemelt, gyors helyzetváltozáson alapuló harcmodornak ellentmondva a vontatott tüzérségi eszközök számának növelését is javasolják. Bár tény, hogy egy vontatott tarack is jobb, mint a semmilyen, a modern felderítő eszközökkel bőségesen megszórt csatamezőn egy vontatott tüzérségi eszköz le- és felmálházásához szükséges idő olyan luxus, amit kevés harcoló fél engedhet meg magának. A tűzvezetésben felhasznált drónok, illetve a nagyobb tüzérségi lőszertartalék felhalmozása ismét magától értetődő, különösen figyelembe véve, hogy rövid időn belül Magyarország 24 darab modern Panzerhaubitze 2000-es önjáró tarackkal fog rendelkezni, míg a francia hadsereg állományában összesen 32, már öregecskedő hasonló típusú eszköz van szolgálatban.

NATO-csúcs (Fotó: MTI/EPA/Stephanie Lecocq)

Sérülésállóság

A következő fejezet a logisztikai rendszer sérülésállóságával kapcsolatos tanulságokat mutatja be. Kiemeli a szovjet rendszertől megörökölt ukrán vasútvonalak ellenálló képességét a károkkal szemben, amely képességet még az előző rendszer fektette le, egy tényleges (atom)háborútól tartva. Lange bemutatja, hogy a jelentős acéliparral rendelkező Ukrajnában bőségesen rendelkezésre állnak a fémszerkezetek, a sínpárok javításához szükséges acéltermékek, és

Megemlíti a civil logisztikai infrastruktúra katonai felhasználására vonatkozó jogi és pénzügyi keretek létrehozásának, valamint az éjszaka vagy nehéz időjárási körülmények között folytatott valós logisztikai gyakorlatok szükségességét. Ez utóbbi fejezettel kapcsolatban megint az az ember érzése, hogy nyitott kapukat döngetnek a NATO esetében a szerzők. Jelen sorok írója is részt vett például a 2010-es évek elején egy olyan összeírásban, amelyben a hazai négy kerék meghajtású járművek és egyéb katonai célokra alkalmazható logisztikai eszközök kerültek lajstromba. Nagyon meglepő lenne, ha ez a NATO-ban másképp lenne.

Titkosítás és megtévesztés

Érdekes ellentmondást képez az adatalapú küzdelmeket taglaló második fejezetben kifejtett, laza és hatékonyság-központú kommunikációra vonatkozó nézetekkel a kilencedik fejezet, amely a titkosított és biztonságos eszközökön folytatott kommunikáció fontosságát, valamint a katonai megtévesztés szerepét hangsúlyozza ki. A titkosított kommunikáció szabályait sulykoló rendszeres, intenzív és valósághű gyakorlatok, valamint az internettudatosság alapjai ténylegesen elengedhetetlen részét képezik a modern hadviselésnek.

Valahogy nehéz elkerülni a következtetést, hogy az opsec-nek nevezett műveleti biztonság, a hírszerzők, felderítők működéséről szóló észrevételek, illetve a műveleti szándékok álcázásának fontossága nem új, kizárólag Ukrajna védelmében tapasztalható jelenségek, hanem a hadelmélet, a háború megvívásának alapvető ismeretanyagához tartoznak.

Győztes sztorik

Az elemzés utolsó, tizedik fejezete a „A legjobb sztorik győznek” címet viseli. A három és fél oldal megállapításai lényegében a PSYOPS műveletek sajátosságait mutatják be, kiegészítve a stratégiai kommunikáció alapjaival. A szerzők ajánlásai szerint többek között radikálisan át kell alakítani a NATO-országok fegyveres erőinek stratégiai kommunikációját, pontosabban annak tartalmát és formáját.

amelynek eredményét az összes elérhető csatornán magas minőségben kell bemutatni. Végezetül fontos, hogy a döntéshozatali folyamatok gyorsak legyenek és a kommunikációt végzők megfelelő szabadságot kapjanak. Fentiek egyrészt nemcsak egy már-már orwelli szinten professzionális és központilag irányított sajtó képét vetítik előre, hanem jelentős párhuzamokat mutatnak az orosz propagandagépezet működésével.

Összegzés

Összefoglalva a fentieket nehéz elkerülni a következtetést, hogy a dokumentum figyelmen kívül hagyja az ukrajnai konfliktus sajátosságait. Példának okáért, hogy az ukrán logisztikai rendszer szinte zavartalan működéséhez nemcsak a javítókapacitások bőségessége és a gondos tervezés járul hozzá, hanem az is, hogy eleddig sem a hidakat, sem magukat a pályaudvarokat, vagy vasúti csomópontokat nem érte jelentős támadás.

emellett kevés olyan észrevételt tartalmaz, amely nem már meglévő harceljárásokra és folyamatokra vonatkozik. Olyan benyomás alakul ki az olvasóban, mintha a szerzők – akik egyébként jelentős vonatkozó tapasztalattal rendelkeznek – mintha most csodálkoznának rá arra, hogyan is néz ki az emberiség legösszetettebb vállalkozása a 21. század harmadik évtizedében.

Fentiek miatt, és végigrágva magamat a negyven oldalon egyetlen kínzó kérdés fogalmazódott meg bennem: Kinek szól ez az írás? Véleményem szerint a cím nagyon megtévesztő, ahogy a bevezető is az. Ugyanis, ha a NATO döntéshozói számára íródott, akkor ez a számukra ez nem más, mint egy közhelygyűjtemény. Egy fény harcosának kézikönyve terepszínben. Ugyanis a NATO-ban olyan személyek ülnek, akik láttak már közelről hadsereget, dolgoztak hivatásosokkal, vettek részt védelmi tervezésben, illetve rendelkeznek minimális hadtörténelmi, illetve elemzői tapasztalattal. Ja, és emlékeznek a hidegháborúra.

Sokkal logikusabbnak tűnik, hogy

Ahogy az ajánlás félénken utal is rá. Ebben az esetben, viszont minden kritika, amit a fentiekben megfogalmaztam érvénytelen. Nekik mindenképpen hasznos lenne az egészet elolvasni. Az elejétől a végéig, és vissza. Többször is. Mert szemlátomást lövésük sincs a háborúról, a modern háborúról meg végképp. Vajon ez egy – Guy Ritchie-t idézve – „Mondom, hogy értsd szituáció”? Mert akkor minden leírt szó jó helyen van.

Nyitókép: EU-csúcstalálkozó 2023 februárjában (forrás: Twitter)