Még nagyjából két évet kellene fegyházban töltenie Budaházy Györgynek, hacsak nem kap kegyelmet – Gaudi-Nagy Tamás a Mandinernek

2023. március 09. 15:36

Novák Katalin decemberi döntése olyan vádlottat is érintett, akit négy évre ítéltek, azaz olyan súlyú büntetést kapott, mint a most kiszabott maximumok – hívta fel a figyelmet ügyvéd.

2023. március 09. 15:36
null
Baranya Róbert
Baranya Róbert

Rendőrök vezették el a mai tárgyalás után a Fővárosi Ítélőtábláról a terrorizmus miatt immár jogerősen elítélt Budaházy Györgyöt és vádlott társait, hogy foganatosítsák a rájuk kiszabott fegyházbüntetéseket.

A Hunnia-per első rendű vádlottja jelenleg bűnügyi felügyelet alatt áll, miután 2022. október végén a Kúria döntése alapján megszüntették a letartóztatását. Budaházy nem hagyhatta el lakóingatlanját, de a Fővárosi Ítélőtábla a másodfokú eljárás elején ezen enyhített, így már szabadon mozoghatott Diósdon, valamint Érden.

Most azonban újra vissza kell mennie a rácsok mögé; Gaudi-Nagy Tamás, a vádlottaknak jogi segítséget nyújtó Nemzeti Jogvédő Szolgálat (NJSZ) ügyvezetője szerint

az eddig letartóztatásban és bűnügyi felügyeletben eltöltött időt beszámítva nagyjából két évet kell még letöltenie a büntetésből,

ráadásul a bűnszervezeti minősítés miatt Budaházy ki van zárva a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéből.

Budaházy lapunknak adott tavaly decemberi interjújában azt mondta, hogy már nagyon nem akar visszamenni a rácsok mögé. 

„Már így is teljesen szétzilálták az életemet. Még ha van is, aki azt gondolja, hogy megérdemlünk valamilyen büntetést, az én esetemben szerintem ez már megvalósult” – fogalmazott.

Gaudi-Nagy Tamás a Mandinernek nyilatkozva elismerte, hogy az Ítélőtábla jelentősen enyhítette a büntetéseket, az első fokon kiszabott, összesen 102 évnyi szabadságvesztés most a felére csökkent. Ezzel együtt a vádlottaknak egy percet sem kellene börtönben tölteniük – hangsúlyozta.

A vádlottak ugyanakkor nagyon bíznak a köztársasági elnöki kegyelemben, már csak azért is – hívta fel a figyelmet Gaudi – mert azok között,

akiket Novák Katalin tavaly decemberben kegyelemben részesített, volt olyan, akit négy év fegyházra ítéltek.

Most pedig a legtöbb vádlott öt év körüli büntetést kapott. Ezek után az ügyvéd szerint minden tekintetben alá van támasztva a kegyelmi kérvény, főleg, ha hozzávesszük azt a bíró érvelést, miszerint a vádlottakról bebizonyosodott, hogy a társadalom hasznos tagjaivá váltak.

Gaudi elmondta: a kegyelmi kérvényük mellett a büntetés megszakítását is indítványozták, ebben pedig az Igazságügyi Minisztérium az illetékes, amely bármikor dönthet az ügyben. 

 

Nyitókép: Gaudi-Nagy Tamás és Budaházy György a Fővárosi Törvényszéken (Fotó: MTI/Bruzák Noémi)

Összesen 49 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
NERbot
2023. március 10. 12:29
Botrány, hogy meghurcolják ezt a mintakeresztény férfit, csak azért mert az a hobbija, hogy hidakat foglal, embereket inzultál és molotov koktélokat dobál azokra, akikkel nem szimpatizál.
Nyest
2023. március 09. 18:58
Megragadom a lehetőséget, és kimondom a lényeget, ami akár lehet jelszó Is: Börtönbe Gyurcsány Ferenccel!
zoim
2023. március 09. 18:54
Budaházy már 2007-ben !!! olyan politikai tanokat hirdetett, amelyek miatt az ellenzéki szellemű bíróság példátlanul súlyos büntetést szabott ki rá. Az internet ezt őrzi néhány nemzeti fórumon. "Szavazott-e Ön a rendszerváltás óta egyszer is arra, – hogy a stratégiai ágazatok (energiatermelés, közműellátás, egészségügy, posta stb.), vagy olyan iparágak, mint pl. az élelmiszeripar és cementipar, vagy a bankszektor döntően külföldi kézbe kerüljenek? – hogy a magyar földet idegen állampolgárok is megvásárolhassák? – hogy a közértekben (melyek nagy része külföldi kereskedelmi vállalatok kezében van) kapható tejből ne lehessen aludttejet készíteni, a kenyér egy nap alatt megszáradjon, a jóízű zöldségek és gyümölcsök helyett íztelenek legyenek, és majd ne lehessen a piacon házi csirkét vagy házi tojást venni? – hogy a közvagyon ilyen tömeges eladása (privatizálása) ellenére az államadósság nem hogy csökkenjen, de soha nem látott méreteket öltsön? – hogy a kivonuló orosz katonák helyére amerikaiak érkezzenek, a honvédséget előbb szétzüllesszék, majd megszüntessék, a magyar katonákat, pedig idegen politikai érdekek mentén folyton külföldön vessék be? – hogy elárasszák Magyarországot az idegen bevándorlók (kínaiak, izraeliek, arabok, négerek stb.)? – hogy egyes kisebbségek folyamatos „pénzjutalmakban” részesüljenek (zsidók állandó kárpótlása, cigányok állandó segélyezése), de követelőző pimaszságuk ennek ellenére folyton nőjön? – hogy töröljék el a halálbüntetést, és a bűnözők élete egyre könnyebb legyen, míg a becsületes emberé (beleértve a becsületes(!) rendőrt is) egyre nehezebb? – hogy a jogrend az ön számára teljesen átláthatatlan legyen, viszont a kiskapuk sokasága révén az ország a lakás-, telek-, olaj-, bróker- és egyéb, ilyen-olyan maffiák paradicsomává váljon? – hogy alacsony bérszínvonal mellett, az adók és járulékok olyan magasak legyenek, hogy a kisember – ha nem akar nyomorogni – rá legyen kényszerülve az „ügyeskedésre”, és így ne merje szóvá tenni, hogy egyesek százmilliárdokat tüntethetnek el büntetlenül? – hogy a korrupció jelen legyen mindenhol, az egyszerű köztisztviselői szinttől a minisztériumokig? – hogy a különféle társadalombomlasztó devianciák (homoszexualitás, kábítószerezés, paráznaság, szingli életforma stb.) terjedését nemhogy gátolnák, de nemritkán nyíltan népszerűsítsék? – hogy az iskolákban az oktatás színvonala évről-évre gyengébb legyen, és a tanárok a diákoknak jóformán semmilyen erkölcsöt és értékrendet ne adhassanak át?” http://hunhir.info/hirek/1956-2006/2007/01/05/Ujra-uzent-Budahazy/
Nyest
2023. március 09. 18:53
Ez a mai ítélet az ország, a politika és a magyarság szégyene. Hazafiak a bíró előtt, és 2006 valódi terroristái a parlamentben. A bíró egy magyar embert kiutasít (!!!) Magyarországról, miközben a legkülönfélébb afrikai és ázsiai söpredék zavartalanul bűnözhet az országban. Felfoghatatlan, hogy az ún. ,,rendszerváltás" után harminchárom évvel ilyen vérlázító koncepciós perek zajlanak. Persze, lehet mentegetni a bíróságot, az ügyészséget, az ország vezetését, de amíg nem születik kegyelem, addig ez az ügy úgy fog tátongani az egész rendszer testén, mint egy nagy, ellátatlan seb, és tartok attól, hogy végül megingatja a nemzet hitét mindabban, amit mi itt közösen építünk.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!