Számos intézmény és projekt foglalkozott korábban a külföldön élő magyar diaszpóra felmérésével, amelyet a Társadalomtudományi Kutatóközpont Kisebbségkutató Intézete összesített. A korábban említett akadályok miatt nem reprezentatív adatok szerint 116 ezertől (Munkaerő-felmérés – 2016) 637 ezerig (ENSZ tükörstatisztika – 2017) terjed a külföldön élő magyarok száma. Az Eurostat adatai alapján továbbá kirajzolódik, hogy a 2010-es évek közepén tetőzött a kivándorlás, azonban
2016 óta a visszavándorlás már nagyobb számban zajlik.
Célországként pedig Németország, Ausztria, az Egyesült Királyság, Svájc, Hollandia és az Egyesült Amerikai Államok jelentek meg leggyakrabban.
A KSH számai, továbbá a fent megnevezett adatok kiegészítésére és megértésére szolgál a Kisebbségkutató Intézet által végzett felmérés 2019-ből, ahol két online közvéleménykutatás és több interjús adatfelvétel során mintegy húszezer külföldön élő magyart tudtak elérni. A kérdőívekben többek között a költözés motivációira, a kinti életkörülményekre, a szubjektív helyzetértékelésre, valamint az anyaországgal való kapcsolatokra helyezték a hangsúlyt.
Míg a korábbi mérésekben Svájc és Hollandia is a kiemelt célországok közé tartozott, a kutatóintézet saját mérésében ez a két ország nem kapott hangsúlyos szerepet. Nem úgy, mint az Egyesült Királyság, Németország vagy az Európai Gazdasági Térség más országai. A kivándorlás motivációját pedig többnyire a jobb munkalehetőségekben és a magasabb életszínvonalban határozták meg a válaszadók. A munkalehetőségek valóban hajtóerőt jelenthettek a megkérdezetteknél, hiszen 48 százalékuk már rendelkezett állással külföldön a megérkezés pillanatában.