Három ország szembeszállt az Európai Unióval: Orbán Viktor fontos szövetségeseket szerzett

A múlt heti uniós csúcs komoly eredményeket hozott Magyarországnak. A szuverenista erők már nincsenek egyedül az Európai Unióban.

Szlovákia gáztározóiban jelenleg az ország éves fogyasztásának közel egyharmadát kitevő mennyiség érhető el.

Oroszország értesítette a Szlovák Gázműveket (SPP) a földgázszállítások felére csökkentéséről a pénteki naptól kezdődően – írta a pozsonyi Új Szó. Az SPP már a hét elején is a tervezettnél alacsonyabb mennyiségű orosz gázszállítmányt regisztrált, azonban a csökkenés nem volt ennyire jelentős, mint ma – közölte a Szlovák Gázművek igazgatója, Richard Prokypčák.
Csütörtökön az SPP arról adott tájékoztatást, hogy

Szlovákia gáztározóiban jelenleg az ország éves fogyasztásának közel egyharmadát kitevő mennyiség érhető el.
Kitértek arra is, hogy eközben rekordot döntött a benzin ára Szlovákiában, a Natural 95-ös benzin literenként átlagosan már 1,9 euróba került.
Ahogy arról a Mandiner is beszámolt, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a pénteki Kormányinfón ismét elmondta: a magyar kormány továbbra is csak olyan szankciókat támogat, amelyek nem fájnak jobban Magyarországnak és Európának, mint Oroszországnak. A gázembargó esetén viszont Európa egészének ellátása kerülne veszélybe.
Nyitókép: Facebook