Megerősödhet-e újra a francia konzervativizmus? 

Korpics Fanni (Danube Institute) írásának szemléje a Capx.co-ról
 

Konzervatív politikai erők az elmúlt években meggyőző fölénnyel nyertek választásokat Magyarországon, Lengyelországban, Bajorországban és Ausztriában, és az Egyesült Királyságban már egy évtizede a Toryk dominálnak. Ugyanakkor Franciaországban ennek éppen az ellenkezője történt, az establishmenthez tartozó konzervatív párt—Les Républicains—támogatottsága bezuhant. A párt, amely Nicolas Sarkozy vezetésével még világpolitikai tényező volt, jelenleg a francia törvényhozásban a képviselői helyek kevesebb, mint húsz százalékával rendelkezik. De vajon mit ronthattak el? 

A kép nem egyértelmű, bizonyos szempontból. A választási eredmények Európa-szerte azt mutatják, hogy az emberek nagyon is szívesen látnának olyan konzervatív megoldásokat, amelyek kezelni tudják a tömeges és illegális migrációhoz, a klímaváltozás hatásaihoz, és a nyugati kultúra és értékek érzékelhető eróziójához hasonló kihívásokat.

A francia konzervatívok miért nem tudták megragadni ezt a pillanatot? Mit kellene tenniük, hogy legyűrjék Emmanuel Macron centrista–liberális koalícióját? 

Egyrészt, elengedhetetlen a szavazóbázis bővítése. Az Egyesült Királyságban a munkásosztályhoz tartozók közösségei a hagyományosan munkáspárti választókörzetekben most először a konzervatívokra szavaznak. Magyarországon is történt hasonló elmozdulás: a vidék, a kisvárosok és a falvak a konzervatív értékek híveivé váltak. Ausztriában az értékek mentén szavazók és az üzleti elitek valószínűtlen, mégis tartósnak bizonyuló konzervatív koalícióba tömörültek. A francia jobboldal ezzel szemben képtelen hagyományos szavazóbázisán kívül híveket szerezni.

Másrészt, fel kell ismerni, hogy az értékek és a kultúra sok közösség számára fontos szempont. A Fidesz, a magyar kormányzópárt kifejezetten ügyesen kezeli a meglehetősen érzékeny migrációs vitát; Lengyelországgal együtt olyan közép-európai konzervatív központot hozott létre, amelyhez ma már olasz, bajor és osztrák politikai erők is tartoznak. Ezek a pártok egyéb olyan népszerű intézkedések kapcsán is közös álláspontot foglalnak el, mint a családok támogatása abból a célból, hogy megfordítható legyen a régió aggasztó demográfiai hanyatlása.  A bevándorlással kapcsolatos jelzéseken kívül a Tory miniszterek erőteljes, magas szintű kampányai, amelyeket a szólásszabadság védelmében, a cancel culture  visszaszorítása érdekében folytatnak, szintén egyértelmű példái az értékek mentén szavazók megszólításának.

A francia konzervatívok jelenleg nélkülözik ezt a fajta célirányos és fegyelmezett megközelítést. Nincs már elég idejük sem a választás előtt, hogy változtassanak ezen, de Marine Le Pen megtorpanása esélyt jelent a republikánus Valérie Pécresse-nek, hogy legalább bejusson a második fordulóba. Le Pen tíz százalékpontos esést produkált mindössze pár hónap alatt, most 17 százalékon áll, csupán két ponttal megelőzve Pécresse-t, aki mögött a jobboldali tabudöntögető Eric Zemmour egy ponttal van lemaradva. Ha pártjának esetenként túlzottan absztrakt értékeiből Pécresse konkrét intézkedéscsomagot tud gyúrni, elképzelhető, hogy bejut a második fordulóba, és megkezdheti a francia jobboldal renoméjának visszaépítését.  (A köztársasági elnöki hivatal megszerzéséről szőtt ábrándok egyelőre valóban csupán álmok. A közvéleménykutatások egyöntetűen azt mutatják, hogy Macron komoly fölénnyel győzné le Pécresse-t a második fordulós vetélkedésen.) 

Az eredményes családpolitika jó kiindulási alap lenne. Magyarországon számos konkrét intézkedés került bevezetésre, a négy- vagy többgyermekes anyák adómentességétől az új bölcsődék és óvodák létrehozásáig. A gyermeket nevelő házaspárok államilag támogatott kölcsönökhöz és jelzáloghitelhez juthatnak. Lengyelország is hasonló kezdeményezésekkel ösztönzi családalapításra a fiatalokat. 

Igaz, hogy Franciaország költségvetéséből jelentős összeget fordít a családpolitikára, a termékenységi ráta mégis alacsony szinten stagnál. Míg Franciaország családpolitikája főként a családoknak nyújtott gyermekgondozási segély intézményére épül, Magyarországon a kormányzat inkább a családok saját lakáshoz jutását igyekszik lehetővé tenni, ezzel is erősítve a stabilitás-érzetet, amelyre a mai társadalmakban oly nagy szükség van. Annak támogatása, hogy a fiatal házasok és családok hozzájussanak első saját ingatlanjukhoz, hosszú távon jóval nagyobb előnyökkel járhat, mint egyszerű anyagi támogatást nyújtani számukra.  

Egy kényes egyensúly megteremtése a feladat. A konzervatív pártoknak Európa-szerte meg kell találniuk a hanyatló demográfiai trendek kiegyensúlyozásának módját családbarát intézkedések révén, egyúttal tiszteletben tartva a választók óhaját az illegális migráció korlátozását illetően. A migránsválság tetőzésekor az EU Bizottságának azon követelése, hogy a tagállamokra rá kell kényszeríteni a migránsok befogadását saját szuverén preferenciáik ellenére, Franciaországban is mozgósító erőt jelenthetett volna, kiválthatott volna jelentős igényt egy erős és gyakorlatias konzervatív vezetésre, de nem így történt.

A francia republikánusok sokat tanulhatnak a brit példából, és másoktól is az EU-n belül. Nem csoda, hogy a jelöltek londoni és budapesti látogatást terveztek, amit Eric Zemmour, Marine Le Pen és Emmanuel Macron meg is valósított az elmúlt hónapokban.  

Különös, hogy Pécresse mindeddig nem igyekezett az említett tapasztalatokra építeni, noha kifejezetten ésszerű lenne, ha a francia republikánusok, már ha valóban túl szeretnének jutni pech-szériájukon, azoktól a jobboldaliaktól tanulnának, akik sorozatban nyerték a választásokat az elmúlt időszakban. Nagyon úgy tűnik, hogy jelen esetben ezzel már elkéstek, a csoda számukra elmarad. Mindenképpen érdemes lenne minél előbb elkezdeniük.