Ukrajnában állomásozó orosz egységeket említ egy rosztovi bírósági ítélet

2021. december 16. 21:52

Fogalmazói hiba miatt került egy bírósági ítélet szövegébe az az állítás, hogy Oroszországból élelmiszert szállítottak a délkelet-ukrajnai szakadár luhanszki és donyecki népköztársaságban állomásozó orosz csapatoknak – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője csütörtökön újságíróknak.

2021. december 16. 21:52
null

„Biztosan azok hibájáról van szó, akik ezt a szöveget írták, mert ez lehetetlen. Az Oroszországi Föderációnak nincsenek csapatai a függetlenségüket önhatalmúlag kikiáltott köztársaságokban. Nem voltak, és nincsenek. Orosz fegyveres erők az Oroszországi Föderáció területén vannak” – mondta a szóvivő.    

Egy bírósági ítélet kavar hullámokat az orosz sajtóban

Peszkov Rosztov-na-Donu város egyik kerületi bíróságának egy, az orosz déli katonai körzetben 2019-ban leleplezett élelmiszer-szállítmányozási korrupciós ügyben meghozott ítéletére reagált így. A novemberben meghozott, és a testület honlapján közzétett verdikt hullámokat vert az orosz sajtóban, mert

A szöveg szerint egy helyi cég hadiélelmezésért felelős illetékese öt és fél évet kapott, amiért a főnöke nevében, közvetítőként 990 ezer rubel (jelenlegi árfolyamon több mint 4,4 millió forint) kenőpénzt fizetett a déli katonai körzet egészségügyi és járványügyi felügyelete vezetőjének. A megvesztegetett alezredes azzal fenyegetőzött, hogy ellenkező esetben félbeszakad az élelmiszer-szállítás a szakadár népköztársaságokban "harci szolgálatot teljesítő" orosz katonák számára.    

Egy 2018 őszén egészségügyi ellenőrzés címén feltartóztatott konvojban mintegy 30 millió rubel (csaknem 134 millió forint) értékű élelmiszer romlott meg.   

Arra a kérdésre, hogy vajon kihez irányulhattak az élelmiszer-szállítmányok Délkelet-Ukrajnában, Peszkov csütörtökön úgy válaszolt, hogy a régióba folyamatosan megy orosz humanitárius segély, amire a "köztársaságoknak" nagy szükségük van, de hadiélelmezésről semmiképp sem lehet szó.    

A megállapítás kizárólag a vádlott vallomásában szerepelt 

A rosztovi bíróságok sajtószolgálata csütörtökön közleményt adott ki, amely szerint az orosz csapatoknak a Donyec-medencében történő állomásoztatására vonatkozó állítás kizárólag a vádlott vallomásában szerepelt. Ezt a körülményt az illetékes testület nem ellenőrizte, és nem is ellenőrizhette, mert nem képezte a per tárgyát. A kommüniké kitért arra, hogy a törvény értelmében a vádlottnak joga van bármilyen, törvénybe nem ütköző eszközzel védekeznie, és ennek megfelelően olyan vallomást tenni, amilyent a saját védelme érdekében szükségesnek tart. Az ítélet szövege egyébként elérhetetlenné vált a bírósági honlapon.    

Oroszország mindig tagadta, hogy reguláris erőket állomásoztatna Délkelet-Ukrajna területén,

és azt állította, hogy az ukrán kormánycsapatokkal az ottani „népi milícia” áll szemben, amelyhez Oroszországból kizárólag „önkéntesek” csatlakozhattak.

Újságírói oknyomozások és ukrán hírszerzési közlemények ennek az ellenkezőjét állítják

Moszkva arra szokott hivatkozni, hogy orosz reguláris erők jelenlétéről az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) megfigyelői sem tudnak. Peszkov csütörtökön arról is beszámolt, hogy Jurij Usakov, az orosz elnök külpolitikai tanácsadója szerdán két, Oroszországnak nyújtandó biztonsági garanciákról szóló szerződéstervezetről tárgyalt Jake Sullivan amerikai nemzetbiztonsági tanácsadóval. A dokumentumokat Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes szerdán Moszkvában adta át Karen Donfried amerikai helyettes külügyi államtitkárnak.    

Peszkov szerint Usakov magyarázatokat fűzött a szöveghez, és közölte Sullivannel, hogy az orosz fél kész azonnal megkezdeni a tárgyalásokat a tervezetekről. Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő csütörtökön kijelentette, hogy

Moszkva várja Washington válaszát a szerződéstervezetekre.    

Vlagyimir Putyin orosz elnök november 18-án utasította Szergej Lavrov külügyminisztert, hogy vesse fel az Egyesült Államoknak és a NATO-nak: Oroszország hosszú távú biztonsági garanciákat vár tőlük a nyugati határai mentén. December 1-jén Putyin arra tett javaslatot, hogy kezdődjenek érdemi tárgyalások olyan hosszú távú megállapodások kidolgozásáról, amelyek megakadályozzák a NATO további keleti bővítését és fegyverek telepítését Oroszország határainak közelében.    

Putyin és Biden az év vége előtt ismét tárgyalni fog egymással

Lavrov december 2-án, az Antony Blinken amerikai külügyminiszterrel folytatott megbeszélése után közölte, hogy a moszkvai diplomáciai tárca hamarosan megfogalmazza és elküldi a NATO-országoknak a vonatkozó javaslatokat. December 9-én Peszkov közölte, hogy Putyin és Joe Biden amerikai elnök a december 7-én megtartott kétoldalú online csúcson szót ejtett a témáról, és egyetértett abban, hogy a kérdést más NATO-országokkal is meg kell vitatni. A Kreml szóvivője csütörtökön azt mondta: lehetséges, hogy Putyin és Biden az év vége előtt ismét tárgyalni fog egymással, de erről egyelőre nem született konkrét megállapodás.

(MTI)

Fotó: Anatolii STEPANOV / AFP

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
neociprióta
2021. december 20. 03:42
erősen öngól szagot áraszt ez a rosztovi birósági határozat, főleg az indoklás részleteit illetően....LOL
confitür
2021. december 17. 14:05
Az amerikaiak addig szekÍrozzák az oroszokat, amÍg nem kapnak egy méretes maflást. Persze nem ok nélkül próbálkoznak Oroszország meggyengÍtésével. Szeretnék rátenni a kezüket a hatalmas mennyiségű ásványkincsekre.
Attyla
2021. december 17. 08:51
Úgy legyen! AMEN!
Krupp Skya
2021. december 17. 06:52
A régi francia eljárást kell alkalmazni! Meg kell számolni, hogy hány orosz és hány román van Donyeckben és Luhanszkban, ha több a román akkor Románia, ha kevesebb akkor Oroszország. Mint ahogy Erdéllyel történt Trianonban és Kárpátaljával a második világháború után.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!