Megvan, ki fogja irányítani Donald Trump új médiabirodalmát

2021. december 07. 18:09

Donald Trump korábbi amerikai elnök új médiavállalatának lesz a vezetője Devin Nunes amerikai republikánus képviselő, aki ezért még az év vége előtt lemond kongresszusi posztjáról – jelentette a The Washington Times hétfő éjszaka.

2021. december 07. 18:09
null

 Az amerikai jobboldali-konzervatív napilap online tudósítása szerint a jelenlegi kaliforniai képviselő a Trump Media & Technology Group vezérigazgatója lesz. A cég hétfőn jelentette be közleményben hogy Nunes lesz a vállalat vezetője, s januárban nevezik ki.    

Devin Nunes 2016-ban elsők között vonta nyilvánosan kétségbe a Trump-kampány munkatársai és Oroszország közötti állítólagos összejátszásról szóló politikai hírt. 2019-ben „Az összeesküvés az elnök ellen” címmel könyvet jelentetett meg az ügyről. Amelyről később ki is derült, hogy megkonstruált hírek sorozatáról volt szó az elnök megbuktatása érdekében, és a Demokrata Párt Országos Bizottsága valamint Hillary Clinton, a demokraták volt elnökjelöltje finanszírozta az erről szóló dosszié összeállítását.    
A 48 éves Devin Nunes ezt követően az akkori elnök egyik legrendíthetetlenebb védelmezőjévé és támogatójává vált.    

Donald Trump új internetes közösségimédia-platformot kíván indítani TRUTH (Igazság) néven a Trump Media vállalatcsoport irányításával. A korábbi amerikai elnök Facebook- és Twitter-fiókjait korábban letiltották a közösségi médiumok felhasználási szabályainak megsértése miatt - emlékeztetett a The Washington Times cikke.

(MTI)

Fotó: Wikipedia

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nimfak
2021. december 07. 21:57
En felfigyeltem, es drukkolok neki.
matykox
2021. december 07. 18:55
Helyes, de Trump ,ár elnökként meg kellett volna tegye ezeket a lépéseket. Legalább egy részüket.
OberEnnsinnen
2021. december 07. 18:39
Nem keltett figyelmet a hír. Már nem bízna senki Trumpban?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!