„Lehet, hogy ma még úgy érzik a magyarok, hogy nálunk ez irreleváns téma, hiszen itthon sokan még sosem találkoztak a gender-ideológia gyakorlati megvalósulásával. Ennek ellenére fontosnak tartom megmutatni, hogy lássák mi a helyzet ott, ahol már súlyosabb állapotok vannak, s hogyan fosztják meg a szülőket attól az – egyébként európai jogszabályokban is rögzített – szabadságuktól, hogy ők döntsenek saját gyermekük nevelésének mikéntjéről” – emeli ki a Mandinernek Máthé Zsuzsa.
Az Alapjogokért Központ a Batthyány Lajos Alapítvánnyal és a Szent István Intézettel közösen rendezi meg a Következő ezer év a gyermekekért, Stopgender című konferenciát november 25-én – Máthé ez utóbbi kommunikációs vezetője. A rendezvényen Varga Judit igazságügyi miniszter, Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője, Harrach Péter a KDNP frakcióvezető-helyettese, és Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója is előad. De olyan neves szakemberek is képviseltetik magukat, mint Uzsalyné Pécsi Rita neveléskutató vagy Prof. Bagdy Emőke klinikai szakpszichológus, és Papp Miklós görögkatolikus pap, a Sapientia Szerzetestudományi Főiskola tanszékvezetője, illetve Szilvay Gergely újságíró, gender-szakértő, ahogy Paul Sullins szociológia professzor és Roger Kiska jogi tanácsadó is megszólalnak majd a konferencia nemzetközi szekciójában.
A szervezők azokra az „ideológiai kihívásokra” igyekeznek választ adni, „amelyek Nyugat-Európában és a tengerentúlon már egészen konkrét jelenségekben, a jogalkotási folyamatok szintjén, és az oktatási-nevelési intézményekben is jelen vannak” – mondja a Mandinernek Máthé Zsuzsa, aki rámutat: elengedhetetlen, hogy beszéljünk a gender-ideológiáról és az LMBTQI-törekvésekről, főleg azt követően, hogy a Magyarországon hatályba lépett, a józanság talaján álló gyermekvédelmi törvény elképesztő ellenállást váltott ki Európában. Máthé Zsuzsa úgy látja,
a szexuális nevelés a személyiség magvát, emberségünk lényegét érintő kérdés,
ami nagyban befolyásolja a következő generáció életét és boldogságát. „Ezen is múlik, tud-e a jövő nemzedéke megfelelő, stabil párkapcsolatot kialakítani, és be tudja-e tölteni az élet továbbadására szóló meghívást” – teszi hozzá.