Idén elkészülhet a Hegyvidék új második világháborús emlékműve

2021. február 01. 18:59

Pokorni Zoltán várhatóan azt javasolja, hogy a 2005-ben állíttatott kerületi Turul-szobrot mégse minősítsék át első világháborús emlékművé, hanem legyen ott egy tájékoztató tábla a szimbólumról és történetéről.

2021. február 01. 18:59
null

Pokorni Zoltán egy hétfői háttérbeszélgetésen a napokban megjelent, édesapjáról szóló cikkre és egy, a Turul-szoborral kapcsolatban készült dokumentumfilm megállapításaira reagált. Közölte: a kialakult helyzet miatt azt fontolgatja, hogy beterjeszt a képviselő-testület elé egy módosítást, hogy a második világháború katonai és polgári áldozatai emlékére állíttatott, nagy vitát kiváltó Turul-szobrot ne nevezzék át az első világháború áldozatainak emlékművévé.    

„Álljon ez a szobor így magában, ne bontsuk el, ne olvasszuk be (...), de tegyünk mellé egy nagyon részletes útmutatót, hogy minek a szimbóluma és minek a története” – fogalmazott. Pokorni Zoltán a 444.hu oldalon megjelent, A gyilkosok emlékműve című dokumentumfilmről szólva azt mondta: a hegyvidéki zsidók meggyilkolása történetének feltárása fontos, de a rendező ahelyett, hogy egy megrázóan fontos témát tárgyaló filmet készített volna, „aktuálpolitikai furkósbotot” faragott az ügyből.    

Összekeveri az idősíkokat, a 2005 környéki és a mai vitákat, a nyilas tömeggyilkosságok feldolgozása után kialakult helyzetet, egyenlőségjelet tesz a Turul megmaradása mellett ma érvelők és a nyilasok, illetve a nyilasokat védelmezők között – vélekedett.   

Pokorni Zoltán kiemelte, a rendszerváltozás után legitim, érthető emberi törekvés volt, hogy emlékművet állítsanak a háború áldozatainak.   

 A hegyvidéki önkormányzat „nem a legjobb szimbólumot”, egy első világháborús katonasír turulmotívumát választotta nem kellően végiggondolva, hiszen a Hegyvidéken a második világháborúban meghaltak nagyobb része civil, a meggyilkoltak jelentős része zsidó volt. Így „ellentmondásos, már-már kegyeletsértő a Turul használata” – mondta a polgármester, hangsúlyozva: az biztos, hogy az önkormányzat kiindulópontja nem az volt, hogy emléket állítson a nyilasoknak.   

A polgármester néhány pontban felsorolta a film általa vélt pontatlanságait, tévedéseit, és a többi között rámutatott: nem igaz, hogy bár megígérte, mégsem vették le a szobor talapzatáról a zsidók ellen bizonyíthatóan gyilkosságot elkövetők, köztük a nagyapja nevét. Közölte: nagyapja nevét már tavaly januárban, másik három nevet szeptemberben távolítottak el az utasítására.    

Ugyancsak hamis az az állítás, hogy a szobor állításakor ismert volt minden, ami a Hegyvidéken történt, az, hogy mennyi szörnyűséget követtek el a kerületben a nyilas hatalomátvétel után, és ennek tudatában avatták fel a szobrot – mondta Pokorni Zoltán, megjegyezve: a kutató történészek is azt mondják, hogy a történet szörnyű részletei csak 2010 után, nagyrészt pedig 2016-ot követően kezdtek tisztázódni.    

Azt mondta, hogy neves történészeket kért fel a szobor ügyének rendezése érdekében, az ő szakmai tanulmányuk alapján új szobor elkészítésére írtak ki pályázatot. Döntöttek arról, hogy máshol állítják fel a második világháborús emlékművet, és erre 50 millió forintot különítettek el. Továbbá a képviselő-testület tavaly nyáron döntött arról is, hogy a régi szobrot átminősítik első világháborús emlékművé.    

Pokorni Zoltán elmondta, nem tartja helyesnek, hogy a szobrot lerombolják, de nem tartja a legjobb megoldásnak az átnevezést sem.    

Szerinte a film hazugságot erősít, ugyanakkor mégis felhívja egy igazságra is a figyelmet: arra, hogy a történteket nem elrejteni kell, hanem be kell mutatni. Az előbbi két megoldás eldugja csak a problémát, és nem mutatja be – mondta Pokorni Zoltán hozzátéve, ezért is gondolkodik a már említett módosítás benyújtásáról.    

A polgármester szerint legitim az az álláspont is, hogy „nem szabad gyilkosoknak adni a jelképet, sokkal több van benne, mélyebb és időben távolabbi, és talán megtisztítható, kimenthető ebből a sáros örvényből”.    

Még akkor is, ha ezen álláspont híve között vannak neonácik is, de az az állítás, hogy mindenki, aki a Turult védi, az fasiszta és a gyilkosok pártján van, túlzó és igaztalan álláspont – mondta Pokorni Zoltán, hangsúlyozva: a dolguk arra törekedni, hogy miként lehet e két szélsőség között kihűteni ezt a vitát.    

Elképzelése szerint a Turul-szobor melletti tájékoztató leírhatná a történetet a millenniumtól kezdődően, a Turul Szövetségen, a nyilasokon, az elhallgatott 1950-es éveken, a kerületi önkormányzat „nagyon szerencsétlen” emlékműállításán, a kerületnek a fővárossal folytatott vitáján át a mai napig.    

 – fogalmazott Pokorni Zoltán, hangsúlyozva, hogy a Turul összetett jelkép. A polgármester a blikk.hu-n január 28-án megjelent, az édesapjáról szóló cikkre reagálva elmondta, az írás a valósággal szemben azt sugallja, hogy az Államvédelmi Hatóság szerint édesapja, még az ő apja által meggyilkolt zsidók drágaköves ékszereit rejtegette otthon.    

Cseh Gergő Bendegúz, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára főigazgatója rámutatott: a cikk alapjául szolgáló dokumentumok a valóságban arról szólnak, hogy az ávósok megpróbáltak hamis bizonyítékokat elrejteni Pokorni Józsefné lakásán, hogy Pokorni Jánost vizsgálat alá vehessék. A levéltári források szerint végül nem történt ilyen akció – közölte.

(MTI)

Fotó: MTVA/Bizományosi: Róka László

Összesen 26 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Karvaly
2021. február 02. 13:52
Igazuk van, attól, hogy a 444-eseknek és társaiknak a Turulról a nyilasok jutnak az eszükbe, attól a többieknek a Turul a magyar történelem része, és ebben semmilyen vitának nincs helye. A 444-eseket gondolom az is zavarja, hogy a nyilasok magyarul beszéltek, jobb lenne valami más (angol, vagy román) nyelvet használni helyette. Ahogy persze arra is várhatunk, hogy a baloldaliak a Rákosi és a Kádár korszak rémtetteivel is kezdjenek foglalkozni.
írmag
2021. február 02. 09:22
Nem volt egyszerű Pokorni magánéleti megpróbáltatása, de a magyar történelmet és a turul jelképét nem kellene fogalmazásaiba vagdalkozóan belevonni, mert egyre jobban kilógnak a családi dns-ei!
annamanna
2021. február 02. 07:01
Rab László: Pokorni József kabátja – tanulmány https://mozgovilag.hu/2019/10/18/rab-laszlo-pokorni-jozsef-kabatja-tanulmany/ Pokorni János - 56 lövészárkai https://56loveszarkai.hu/pokorny-zoltan/ Drágaköves ékszereket rejtegetett az ávósok szerint Pokorni Zoltán beszervezett édesapja https://www.blikk.hu/aktualis/belfold/pokorni-zoltan-janos-jozsef-allambiztonsagi-leveltar-kommunizmus-besugo/fv1pl2l
VeJoLa
2021. február 01. 23:15
Nem kell a múltat végképp eltörölni! Attól nem minden, hanem semmik leszünk! Teljesen igaza van Pokorninak! Károlyi meg Kun szobrát is ott lehetett volna hagyni! Furcsa, hogy nem vették észre bennük az iróniát! Károlyi olyan kis szerencsétlen volt ott a hatalmas (fél)boltívek tövében, Kun meg olyan demagóg lendülettel gesztikulált a földtől levegőbe rugaszkodott, kétdimenziós hallgatóságának, hogy kísérő tábla nélkül is, pusztán a látványuk az őket megillető a történelmi helyükre sorolta őket!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!